Donald Trump derűlátó a közel-keleti békét illetően


-A A+

A közel-keleti békét illetően derűlátó beszéddel zárta le izraeli és a palesztin területen tett látogatását Donald Trump amerikai elnök kedden az Izrael Múzeumban. A beszéd azonban semmilyen konkrét lépést nem tartalmazott. 

Trump az Egyesült Államok egyértelmű támogatásáról biztosította Izraelt. Az izraeli vezetőkből álló közönség lelkes tapssal jutalmazta azt a kijelentését, hogy Iránnak nem fogják megengedni a nukleáris fegyver megszerzését. „Nem lesz egyszerű a békekötés. De a kompromisszumok iránti elszántsággal , valamint hittel elérhető, hogy az izraeliek és a palesztinok megkössék a megállapodást” – jelentette ki az amerikai elnök, de semmi konkrétumot nem mondott a majdani békéről és az ahhoz vezető útról, mint ahogy a kétállami megoldásról és a telepesekről sem.

Trump elmondta, hogy személyes megbeszélései alapján a palesztinok és az izraeliek is készen állnak a békére, amelynek akadályai az előítéletek és a szélsőségesség. Az amerikai elnök - szemben az izraeli reményekkel - nem mondta ki, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa, de még azt sem, hogy a zsidó népé, és nem ejtett szót arról a választási kampányában tett ígéretéről, hogy az amerikai nagykövetséget Jeruzsálembe költöztetnék. 

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök háláját fejezte ki az első elnöki útján tett izraeli látogatásért, és szoros szövetségesi viszonyt ígért Amerikának. 

A programadó beszéd előtt Donald Trump a Jad Vasem holokauszt múzeumban koszorút helyezett el a második világháború hatmillió zsidó áldozatának emlékére, és rövid beszédet mondott, melyben emlékeztetett rá, hogy "soha többet".

Az Izrael Múzeumban elhangzott beszéddel véget ért az amerikai elnök első külföldi útjának közel-keleti része.  Trump kedd délután kíséretével a Ben Gurion repülőtérről Olaszországba utazott.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X