„Visszautasíthatatlan” ajánlatot kapott az Iszlám Állam


-A A+

Az Egyesült Államok támogatta Szíriai Demokratikus Erők nevű ellenzéki fegyveres szervezet felszólította csütörtökön az Iszlám Állam terrorcsoportot, hogy adja fel a harcot Rakkában, és azt ígérte a dzsihadistáknak, hogy nem esik bántódásuk abban az esetben, ha a hónap végéig leteszik a fegyvert.

A kurd és arab fegyveresekből álló Szíriai Demokratikus Erők november óta több fázisban vonja egyre szorosabbra a hurkot az Iszlám Állam körül, jelenleg már csak néhány kilométer választja el őket Rakka városától.

Az ellenzéki ernyőszervezet, amelynek tagja a Népvédelmi Erők (YPG) nevű kurd milícia is, május elején azt közölte: az eredeti tervhez képest mintegy két hónapos csúszással, a nyár elején tudják megindítani a végső támadást Rakka ellen. Rakkában az Iszlám Államnak három-négyezer harcosa lehet, akik a hírek szerint folyamatosan építik védelmi rendszerüket a várható ostromra készülve.

A Szíriai Demokratikus Erők szervezete május 15-én már intézett hasonló felhívást a dzsihadista harcosokhoz, és ezt a lehetőséget most meghosszabbította a hónap végéig. Ennek értelmében garantálják azoknak az IÁ-harcosoknak és családjaiknak a biztonságát, akik hajlandóak feladni a harcot, és megadják magukat.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X