Gyilkos vihar vonult át Moszkván


-A A+

Tizenegyen életüket vesztették, és hetvenen pedig súlyosan megsérültek egy Moszkván és az elővárosain hétfőn átvonuló vihar következtében - közölte Szergej Szobjanyin, a város polgármestere.

Az emberek halálát az óránként 80 kilométeres sebességű, és hurrikán erejű széllökések által kidöntött néhány fa és egy buszmegálló összeomlása okozta az orosz főváros több kerületében. A TASZSZ hírügynökség legfrissebb értesülése szerint a sérültek száma 137. Az érintetteket tíz kórházban látják el. 

Szobjanyin példátlannak nevezte a tragédiát. Az áldozatok nagy számát azzal indokolta, hogy a szélvihar napközben söpört végig a városon. A meteorológiai intézet egyébként előzetesen figyelmeztetetést adott ki, amely éjfélig érvényes.

A kidőlt fák, oszlopok és reklámszerkezetek sok helyen parkoló autókat rongáltak meg. A vihar következtében 18 ezren ideiglenesen áram nélkül maradtak. Az ítéletidő zavarokat okozott a közúti és a vasúti és légiközlekedésben.

A régióban legkevesebb 3 és fél ezer fa pusztult el. Mintegy harminc lakó- és középület, így a Szenátusi Palota (Putyin elnök Kremlbeli munkarezidenciája) és a belügyminisztérium tetőszerkezete is megrongálódott. Az Iszvesztija című lap szerint összedőlt egy toronydaru is. 

Szobjanyin polgármester közölte, hogy a halálos áldozatok után családonként 1 millió rubel (mintegy 5 millió forint) fájdalomdíjat fizet ki az önkormányzat. Az erről szóló határozatot kedden fogják hivatalosan is jóváhagyni.

A RIA Novosztyi hírügynökség azt jelentette, hogy kidőlt fenyők torlaszolták el Dmitrij Medvegyev miniszterelnök Gorki-9 rezidenciájának parkolóját. Az épületegyüttesben bennrekedtek a kormányfővel tárgyaló spanyol üzletemberek és újságírók. A meteorológusok szerint a viharban a szokásos havi csapadékmennyiség egyharmada hullott le.

Moszkvában 1998. június 21-re virradóra egy hasonló, hatalmas károkat okozó viharban 9 ember halt meg és 165-en szenvedtek sérüléseket.







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X