Donald Trump fogadja Klaus Johannist a Fehér Házban


-A A+

Az Amerikai Egyesült Államokba látogat Klaus Johannis. A román államfőnek június 9-én hivatalos találkozója lesz Donald Trump amerikai elnökkel a Fehér Házban – közölte az elnöki hivatal.

A közlemény szerint a két államelnök találkozója kitűnő alkalom lesz az Amerikai Egyesült Államok és Románia közti stratégiai partnerség kibővítésére és elmélyítésére minden fontos szakterületen, főként hogy idén lesz a partnerség megkötésének 20-ik évfordulója. Klaus Johannis a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről fog beszélni, ugyanakkor megerősíti, hogy Románia egy kiszámítható, stabil és hiteles partnere szeretne maradni az Egyesült Államoknak.

A Fehér Ház szóvivője, Sean Spicer szerdán azt mondta, hogy "Donald J. Trump 2017. június 9-én fogadja munkalátogatásra Klaus Johannist, Románia államelnökét”. Trump elnök a két ország kapcsolatának mélyítéséről és a stratégiai partnerség megerősítéséről szeretne tárgyalni – tette hozzá.

Washingtoni látogatása alkalmával az Amerikai Zsidó Bizottság a legmagasabb kitüntetésben részesíti Klaus Johannist. A Light Unto the Nations kitüntetés az államelnökök számára adható legmagasabb fokozatú elismerése a bizottságnak. Klaus Johannis "a demokrácia és a jogállamiság megerősítésének elkötelezett vezéregyénisége (...) az antiszemitizmus elleni küzdelemért, valamint Románia és az Amerikai Egyesült Államok és Románia-Izrael közötti kapcsolatok elmélyítéséért" kaphatja meg a bizottság kitüntetését.

A Light Unto the Nations elismerést korábban Angela Merkel német kancellár, Nicolas Sarkozy francia elnök, vagy Bill Clinton is átvehette. Klaus Johannis államfő washingtoni látogatása során az Amerikai Egyesült Államokban élő román közösség képviselőivel is találkozik.








EZT OLVASTA MÁR?

X