Orbánról, az EU jövőjéről, a nyitott társadalomról beszélt Soros György


-A A+

Csodálom a bátorságot, amivel a magyar emberek ellenállnak az Orbán-rezsim által fölépített maffiaállam megtévesztésének és korrupciójának – mondta Soros György Brüsszelben, az Európai Bizottság gazdasági fórumán.

„Orbán Viktor egy kettőnk közötti személyes konfliktusként próbálta beállítani a saját belpolitikáját, és engem tett a kérlelhetetlen propaganda kampányának a célpontjává” – mondta Soros. A Nyitott Társadalomért Alapítvány elnöke az Európai Unió reformjáról beszélve dicsérte azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek segíthetnek visszaállítani az Európai Unióba vetett bizalmat a kontinensen. A németországi Pulse Europe-ot, a nagy-britanniai Best for Britaint, a lengyel kormánypárttal szembeni ellenállást és végül a Fidesszel szembeni társadalmi megmozdulásokat említette.

 

 

„Ez az ellenállás biztosan legalább annyira meglepte Orbán Viktort, mint engem – mondta, és rátért az ellene irányuló kampányra. – Orbán a magyar szuverenitás védelmezőjének szerepét osztotta magára, rám pedig egy kétes hírű valutaspekulánsét, aki arra használja a pénzét, hogy elárassza Európát – és különösen a szülőhazáját, Magyarországot – illegális bevándorlókkal, egy ködös és gonosz összeesküvés részeként.

"Büszke alapítója vagyok a Közép-európai Egyetemnek, amely 26 év után a világ ötven legjobb egyeteme közé került több társadalomtudományban is. Bőkezűen támogattam az egyetem alapítását, ami lehetővé tette, hogy megvédje az egyetem tudományos szabadságát nemcsak a magyar kormány beavatkozásától, hanem az alapítójának bármilyen beavatkozásától is. Sikeresen ellenálltam Orbán kísérleteinek, hogy az ideológiai nézeteltéréseinket személyes ellenségeskedésbe fordítsa" – fogalmazott.

Nyitott vs. zárt társadalom

Soros elmondta: nyitott társadalom az, ahol az emberek megválasztják a saját vezetőiket, akiknek aztán az a feladatuk, hogy az emberek érdekeit szolgálják, ne a sajátjaikat. A zárt társadalomban az uralkodók manipulálják az embereket, hogy az emberek szolgálják az uralkodók érdekeit.

„Csodálom a bátorságot, amivel a magyar emberek ellenállnak az Orbán-rezsim által fölépített maffiaállam megtévesztésének és korrupciójának. Lelkesít az energetikus válasz, amivel az európai intézmények reagáltak a Lengyelországból és Magyarországról jövő kihívásra. Úgy látom, hogy az Európai Unió lassan, de biztosan újjászületik. Magától azonban nem tud újjászületni. Azok, akiknek fontos Európa jövője, aktívan tenniük kell érte” – fogalmazott.

Az EU-ról elmondta, hasonlóan gondolkodó államok önkéntes szövetségeként indult, akik a közös célért feladják szuverenitásuk egy részét. A pénzügyi válság után azonban az eurózóna egy hitelező-adós kapcsolattá alakult át, ahol a hitelezők diktálják a feltételeket, az adósok pedig a rájuk erőltetett megszorítások miatt képtelenek rá, hogy bővítsék a gazdaságukat és törlesszenek. „Ez nem önkéntesség, és nem is egyenlőség” – mondta Soros.

Öt év is beletelik, amíg az EU elválik az Egyesült Királyságtól. Soros György szerint ez elég idő arra, hogy közben az Európai Unió is átalakuljon egy olyan szervezetté, amelybe Nagy-Britannia is szívesen belép. Öt év múlva újabb választásokat tartanak a szigetországban, amit a következő EU-tagságról való döntéssel is össze lehetne kötni.

Az Eu nem eurózóna

Az egyik fontos változtatás az EU-ban az kell hogy legyen, hogy világosan megkülönböztetjük az Európai Uniót az eurózónától. A közös valuta oda vezetett, hogy azok az országok, amelyek beléptek az eurózónába, az EU magját adják, a többiek pedig alárendelt helyzetbe kerültek. Fenntarthatatlan, hogy több uniós ország, Svédország, Lengyelország és Csehország egyértelműen kijelentette, hogy nem akar csatlakozni a közös valutához, mégis úgy tekintenek rájuk Brüsszelben, mint akik készülnek átvenni az eurót. El kell engedni azt az álmot, hogy minden uniós ország egyre szorosabban akar együttműködni a többiekkel – jelentette ki Soros. Inkább többféle együttműködési mintát kellene kínálni az EU tagjainak, amelyek közül szabadon választhatnak.








EZT OLVASTA MÁR?

X