A nagy-britanniai muszlim imámok nem hajlandók eltemetni a londoni merénylőket


-A A+

Eddig közel kétszáz Nagy-Britanniában működő muszlim imám jelentette be, hogy nem hajlandók eltemetni a londoni merénylet elkövetőit.

A bejelentéshez egyre több vallási vezető csatlakozik.

Az aláírók elítélik a terrorizmust, osztoznak az áldozatok hozzátartozóinak fájdalmában. Azzal indokolják a gyászszertartás megtagadását, hogy a három férfi tette teljesen összeegyeztethetetlen az iszlám tanításaival. Szerintük a Korán világosan kimondja, hogy minden emberi élet sérthetetlen, és aki ezt a szabályt megszegi, az nem lehet a muszlimok közösségének része.

Az összefogás a csatlakozók számát tekintve példátlan, bár a múlt heti manchesteri és korábbi amerikai terrortámadások után is voltak imámok, akik megtagadták a merénylők vallási temetését. 

A londoni rendőrség terrorellenes parancsnokságának tájékoztatása szerint a 22 éves marokkói származású, olasz állampolgárságú Youssef Zaghba, a 27 éves pakisztáni születésű brit állampolgár, és a 30 éves marokkói és líbiai Rachid Redouane követte el a merényletet. A három terrorista szombaton késő este egy bérelt fehér Renault furgonnal felhajtott a London híd járdájára, ahol gyalogosokat gázolt el, majd a közeli piac, a Borough Market környékén sok embert megkéselt. 








EZT OLVASTA MÁR?

X