Őrizetbe vették Törökországban az Amnesty International helyi vezetőjét


-A A+

A török hatóságok kedden őrizetbe vették az Amnesty International helyi vezetőjét, akit azzal gyanúsítanak, hogy kapcsolatban áll a tavalyi puccskísérletért felelőssé tett hitszónok, Fethullah Gülen mozgalmával - közölte a nemzetközi jogvédő szervezet kedd este.

Taner Kilicet 22 másik ügyvéddel együtt vették őrizetbe az égei-tengeri partvidéken elhelyezkedő Izmir tartományban.

Salil Shetty, az Amnesty International (AI) főtitkára szerint „Taner Kilic hosszú és példaértékű pályafutása során pontosan azokat a szabadságjogokat védte, amelyeket a török hatóságok most lábbal karnak tiporni”.

A jogvédőt izmiri otthonában vették őrizetbe, majd elkísérték az irodájába. A hatóságok mindkét helyszínen házkutatást tartottak. Az Amnesty International szerint a továbbra is rendőrségi őrizetben lévő Kilic elleni intézkedéseknek, úgy tűnik, nincs közük a jogvédő szervezetnél folytatott munkájához, illetve az intézkedés sem kifejezetten az AI ellen látszik irányulni.

Az AI közölte azt is, hogy egyelőre nem világos, miért feltételezik Kilicről, hogy kapcsolatban áll az amerikai száműzetésben élő Gülen hálózatával. A hitszónok váltig tagadta, hogy bármi köze lett volna a sikertelen puccskísérlethez.

A török kormány a 2016. július 15-i puccskísérletet követően rendkívüli állapotot vezetett be az országban és azóta is keményen fellép a terrorszervezeteknek tekintett csoportok ellen. Az elmúlt 11 hónapban nagyjából 50 ezer embert helyeztek előzetes letartóztatásba, és körülbelül 150 ezer ember ellen indult eljárás, köztük katonák, rendőrök, bírák, ügyészek, egyetemi tanárok, üzletemberek, újságírók és minisztériumi alkalmazottak ellen. Mindemellett több mint 100 ezer embert elbocsátottak vagy felfüggesztettek állásából.








EZT OLVASTA MÁR?

X