Amerikás románokkal találkozott Washingtonban Johannis


-A A+

Az Egyesült Államokban élő román közösség tagjaival találkozott szerdán Washingtonban Klaus Johannis államfő. 

„Az itteni társadalom megbecsült tagjaivá váltak önök, sikerült jól beilleszkedniük, jelentősen hozzájárulnak az amerikai gazdasághoz. Azzal, amit nap mint tesznek, erősítik a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti kapcsolatot, és közvetlen vagy közvetett módon hozzájárulnak a két ország közötti partnerség fejlesztéséhez” – mondta az elnök a találkozó résztvevőinek.

Johannis arról is beszélt, milyen fontos szerepet tölt be az USA-ban élő román közösség Románia fejlődésében. „Sikerült helyt állniuk e rendkívül kompetitív társadalomban, amelyben - és én azt szeretném, hogy ez Romániában is így történjen majd - a siker alapja a teljesítmény, a munka, a tehetség, az őszinteség, és ami legalább ennyire fontos: a feddhetetlenség. (...) A határon túl élő romániai elit az ország fejlődésének katalizátora lehet. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy Romániának kötelessége megvédenie határain túl élő állampolgárait, kiállni jogaikért és érdekeikért” – fogalmazott az államfő. 

A találkozón Románia amerikai egyesült államokbeli nagykövete, George Maior kifejtette, az államfő washingtoni látogatásának jelentős hatása lesz a két ország közötti stratégiai partnerség fejlesztésére. 

Az eseményen részt vett még az elnök neje, Carmen Johannis, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete, Hans Klemm, Mark Gitenstein volt nagykövet, valamint a Román Hírszerző Szolgálat vezetője, Eduard Hellvig is.








EZT OLVASTA MÁR?

X