Londoni tűzvész: 79 lehet a halálos áldozatok száma
A rendőrség szerint elérheti a 79-et a múlt heti londoni tűzvész halálos áldozatainak száma. A vizsgálatot vezető rendőrtiszt hétfői tájékoztatása szerint az adat tartalmazza az eltűntek számát is, a hatóságok feltételezése szerint azonban ők is életüket vesztették a katasztrófában.
Stuart Cundy rendőrparancsnok sajtótájékoztatóján elmondta: a szám még mindig változhat, de már nem olyan jelentős mértékben, mint a korábbi napokban.
A múlt szerdai tűzvész utáni első hírek legalább 6 halálos áldozatról szóltak, de a rendőrség már akkor jelezte, hogy a végleges szám nagy valószínűséggel ennél sokkal magasabb lesz.
A parancsnok arról is beszámolt, hogy épségben előkerült öt olyan ember, akiről eddig azt hitték, hogy eltűntek a Grenfell Tower nevű 24 emeletes toronyházat csaknem teljesen felemésztő tűzvészben. A vizsgálat irányítója elmondta, hogy 18 sérült van még kórházban, kilencnek az állapota kritikus. Stuart Cundy szerint a 127 lakásos épület átkutatása még hosszú ideig, várhatóan "sok-sok hétig" eltart. A rendőrparancsnok kijelentette: a vizsgálat kiterjed annak megállapítására is, hogy terhel-e "egyéneket vagy intézményeket" bűnügyi felelősség a tűzvész miatt.
A Scotland Yard már a múlt héten közölte, hogy bűnügyi vizsgálatot indított a katasztrófa ügyében. Elindult a műszaki vizsgálat is, amely jelenleg az épület tavaly befejeződött felújítására összpontosít. A toronyházat a renoválás során külső hő- és esőszigetelő burkolóelemekkel látták el, és a szakértők azt próbálják kideríteni, hogy ezek alapanyaga mennyire volt tűzálló.
A helyi lakóközösség érdekképviseletét ellátó szervezetek azzal vádolják a kivitelezőt - a londoni Kensington and Chelsea kerület tanácsának ingatlankezelő cégét -, hogy igyekezett minél olcsóbb anyagokat felhasználni. Az égő toronyházról készült felvételeken látszik, hogy az alsó szinteken kitört tűz rendkívül gyorsan terjedt felfelé az épület külső falfelületein.
Nagy-Britanniában négyezer hasonló toronyház épült a múlt század 60-as és 70-es éveiben, a legtöbb közülük ma is lakott. Nick Hurd, a brit belügyminisztérium államtitkára, aki a rendőrség és a tűzoltóság munkáját is felügyeli, elrendelte az összes ilyen lakóépület teljes tűzbiztonsági felülvizsgálatát.
A brit kormány első gyorssegélyként 5500 fontot folyósít mindazoknak, akiknek a lakása megsemmisült a tűzben. A kormány emellett létrehozott egy ötmillió fontos alapot is, amelyből a károsultak ruhát, élelmiszert, egyéb alapvető fontosságú cikkeket vásárolhatnak. Theresa May miniszterelnök a hétvégén megígérte, hogy ha további anyagi forrásokra lesz szükség, a kormány azt is biztosítani fogja.
May háromhetes határidőt szabott a tűzvészben elpusztult lakások lakóinak tartós és lehetőleg eddigi lakhelyükhöz közeli elhelyezésére, és előírta, hogy a hatóságok naponta tájékoztassák őt az ebben elért haladásról.
- A londoni tűzvészben 58-an tűntek el
Külföld - Nem merik nyilvánosságra hozni a londoni tűzvész áldozatainak számát?
Külföld - Még kimondani se merik, hogy hányan veszthették életüket a londoni tűzvészben
Külföld - Még mindig oltják a londoni toronyházat
Külföld - Legalább tizenketten meghaltak a londoni tűzvészben
Külföld - FRISSÍTVE: legalább hatan meghaltak a londoni tűzvészben
Külföld
- 40759 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 40761 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 40762 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 40763 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 40764 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 40764 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni