Szeptemberben ismét tárgyalhatja a magyar parlament a Lex Heinekent


-A A+

Akár már szeptemberben tárgyalhatja a parlament a „lex Heinekenként” is emlegetett törvénytervezet - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden

A közlemény szerint a kormány üdvözli az Európai Bizottság hétfőn közzétett döntését, miszerint a brüsszeli testület nem gördít akadályt az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosítását megtiltó törvénytervezettel szemben.

A miniszter azt írta, a törvénytervezet benyújtásakor itthon és külföldön egyaránt sokan készpénznek vették, hogy az Európai Unió elutasítja majd a javaslatot.

„Ehhez képest még a bizottság is elismerte, hogy lehet létjogosultsága a törvénynek egy olyan történelmi hátterű országban, mint Magyarország, ahol 40 év kommunizmus súlyos társadalmi károkat okozott. A kétkedőknek csattanós választ adott tehát a bizottság, amikor jelezte: önmagában a szabályozás nem sérti az uniós jogot” – hangsúlyozta Lázár János.

Hozzátette, a kormány tudomásul veszi a bizottság azon megjegyzését, hogy a törvényt nem lehet majd diszkriminatívan alkalmazni, hiszen ilyen szándék nincs és nem is volt, és bármely gazdasági szereplő, amelyik megsérti a jogszabályokat, ugyanolyan szankcióval számolhat majd.

A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Lázár János által az Országgyűléshez márciusban benyújtott törvényjavaslat megtiltaná bármilyen önkényuralmi jelkép - köztük a vörös csillag - kereskedelmi célú hasznosítását.

A törvényjavaslat általános vitájában szóba került, hogy a szabályozás leginkább a Heineken sörgyártót érintené hátrányosan a közismert jelképe miatt. A kormány ugyanakkor rámutatott arra, hogy a múlt század ötvenes éveitől egészen a kommunizmus összeomlásáig a Heineken maga sem használta a vörös csillagot a védjegyén, méghozzá éppen azért, hogy a kommunista rendszerektől elhatárolja magát, illetve a termékét - áll a közleményben.








EZT OLVASTA MÁR?

X