Trump leváltását követelő tüntetések voltak több nagyvárosban


-A A+

Több tucat amerikai nagyvárosban ezrek tüntettek vasárnap, követelve a törvényhozóktól, hogy kezdeményezzenek a kongresszusban Donald Trump elnök leváltását célzó alkotmányos vádeljárást (impeachment).

New Yorkban, Los Angelesben, New Orleansban, Seattle-ben, Philadelphiában, és még számos más - a CBS hírtelevízió szerint összesen 45 - nagyvárosban voltak Donald Trump leváltását követelő tüntetések. A szervezők szerint azért kell felelősségre vonni az elnököt, mert megsértette az alkotmányt és akadályozta az igazságszolgáltatást.

„Úgy gondoljuk, hogy Trump alkotmánysértéseket követett el, folyamatosan hazudott, csalt, és olyan törvényeket fogadtat el, amelyekből az ország kárára elsősorban ő húz hasznot és a milliárdos barátai” - közölték honlapjukon a szervezők.

Helyszíni beszámolók szerint voltak olyan kisebb megmozdulások is, amelyek résztvevői az elnök iránti rokonszenvüket fejezték ki.

Az elnök videóval figurázta ki a CNN-t

Közben Donald Trump és az őt keményen bíráló CNN hírtelevízió közötti csörte újabb epizódja miatt hangos az amerikai média. Donald Trump Twitter-oldalára feltett egy 28 másodperces fabrikált videót, amelyen ő látható, amint egy pankrációs viadal közben, a szorítón kívül leüt, majd a földön ütlegel egy férfit, akinek feje ki van takarva a CNN logójával. Rövid idő alatt ez lett a folyton twitterező amerikai elnök eddigi egyik legnézettebb bejegyzése.

A CNN a videóra reagálva azt írta közleményében: „szomorú az a nap, amikor az Egyesült Államok elnöke a riporterek elleni erőszakra buzdít”. A CNN szerint az elnök helyettes szóvivője, Sarah Huckabee Sanders nyilvánvalóan hazudott a minap, amikor azt mondta, hogy az elnök soha semmilyen formában és módon nem buzdított erőszakra.

„Ahelyett, hogy készülne a külföldi útjára, első találkozójára Vlagyimir Putyinnal, foglalkozna Észak-Koreával és dolgozna az egészségbiztosítási törvényen, a hivatali méltóságán mélyen aluli, gyerekes dolgokra ragadtatja magát” - írta a CNN.

Más újságírói szervezetek és sajtóorgánumok, illetve ismert demokrata párti vezetők is elítélték a felvételt. A CBS úgy tudja, hogy a „megbütykölt” felvétel eredetije 2007-ben készült, amikor Trump részt vett egy pankrációs meccsen. 

Trump a felvétellel nyilvánvalóan azon akart élcelődni, hogy a minap távoznia kellett a CNN-től három oknyomozó újságírónak, mert - mint az amerikai hírtelevízió állította - nem kellően alátámasztott, orosz vonatkozású riportot készítettek. A CNN visszavonta a riportot, amely Trump egyik munkatársa, Anthony Scaramucci és egy orosz bankár közötti állítólagos egyeztetésről szólt.

Trump már az elnöksége előtt is többször összezördült több amerikai hírtelevízióval, többször is számon kérte az ABC, az NBC és a CBS televíziókon, valamint a The New York Times és a The Washington Post című lapokon a róla szóló „hamis híreket”.








EZT OLVASTA MÁR?

X