Tokió elítéli a japán hadihajó befogását


-A A+

Élesen bírálta Kínát Abe Sindzó japán kormányfő is szerdán, amiért egy kínai hadihajó a múlt héten radarjával befogott egy japán hadihajót a Kelet-kínai-tengeren.

A tokiói védelmi minisztérium vizsgálatot indított az ügyben.

"Ez egy egyoldalú, provokatív és rendkívül sajnálatos tett volt, amely könnyen veszélyes helyzet kialakulásához vezethetett volna" - mondta Abe a parlamentben, egyúttal "önmérsékletre" szólítva fel Kínát, elkerülendő a két ország közötti feszültség további fokozódását.japan

Abe azt is hozzátette, hogy továbbra is "kölcsönösen előnyös stratégiai kapcsolat" kialakítására törekszik Pekinggel.

Onodera Icunori japán védelmi miniszter keddi bejelentése szerint január 30-án a Kelet-kínai-tengeren egy kínai hadihajó tűzvezető radart irányított egy japán hadihajóra, január 19-én pedig egy japán harci helikoptert fogtak be így a kínaiak.

A minisztérium szerdai sajtóértesülések szerint vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy a kínai vezetés melyik szintjén adták ki a parancsot a japán hajó befogására. Tokió meg akarja tudni, hogy a jóváhagyás a kínai kormánytól, egy helyszínen tartózkodó parancsnoktól vagy máshonnan érkezett-e.

Az esettel kapcsolatban kedden az amerikai külügyminisztérium és védelmi minisztérium is aggodalmának adott hangot.

Japán és Kína kapcsolata egy kelet-kínai-tengeri szigetvita miatt mérgesedett el az utóbbi hónapokban.

A japán kormány azt nem árulta el, hogy a január végi incidens befogás pontosan hol történt, de Onodera Icunori védelmi miniszter azt sugalmazta, hogy a vitatott szigetek közelében.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X