Meghosszabbították november 1-ig a rendkívüli állapotot Franciaországban
Meghosszabbította csütörtökön hatodik alkalommal és elvileg utoljára a francia parlament a rendkívüli állapotot november 1-ig.
Az 577 fős új nemzetgyűlés az első törvénytervezetét 137 igen szavazattal 13 nem ellenében fogadta el. Csak a radikális baloldali és a kommunista ellenzéki képviselők nem támogatták a tervezetet. Miután a szenátus már két nappal ezelőtt megszavazta ugyanezt a szöveget, az elfogadottnak tekintendő.
A rendkívüli állapot végleges feloldása előtt egy új terrorelhárítási törvényt fogad majd el a törvényhozás az ősz folyamán, amely állandósítani fogja a rendőrség egyes rendkívüli intézkedési jogait.
A rendkívüli állapot a 2015. november 13-i, 130 áldozattal járó párizsi merényletsorozat óta van érvényben Franciaország teljes területén, és az előző hosszabbítás július 15-ig tart.
Gérard Collomb belügyminiszter a nemzetgyűlés előtt elmondta, hogy a „terrorfenyegetettség továbbra is nagyon magas szintű”, és az év eleje óta hét merényletet hiúsítottak meg a hatóságok. „Ha a rendkívüli állapot nem is tette lehetővé a terrorfenyegetettség megszüntetését, nagyon hasznosnak bizonyult” - hangsúlyozta a tárcavezető.
A rendkívüli állapot keretében a rendőrség bírói engedély nélkül házi őrizetben tarthat olyan embereket, akiket veszélyesnek tart a közrendre, házkutatásokat tarthat, betilthat rendezvényeket, bárkit bárhol igazoltathat, átkutathat csomagokat, gépkocsikat és bezárathat intézményeket.
A belügyminiszter jelezte, hogy „hallja azokat, akik kétségeiknek adnak hangot (a rendkívüli állapot) tényleges hatékonyságát” illetően, köztük az előző igazságügyi minisztert, a szocialista Jean-Jacques Urvoas-t, aki szerint már nem hatékony a rendkívüli állapot.
Tény, hogy az első fél évben a rendőrség 3500 házkutatást tartott, míg az utóbbi hat hónapban már csak 161-et, és míg 2015-ben 400 ember házi őrizetét rendelték el, jelenleg már csak 62-en vannak házi őrizetben. A belügyminiszter szerint a rendőrség most már sokkal célzottabban használja a rendelkezésére álló eszközöket, mint kezdetekben.
Tizenkét jogvédő szervezet arra figyelmeztette a képviselőket, hogy „ne gondolják azt, hogy Franciaországban feloldják a rendkívüli állapotot, amikor éppen arról van szó, hogy márványba fogják vésni állandó törvény formájában”.
A kormány tervei szerint ugyanis az új terrorelhárítási törvény értelmében a belügyminisztériumnak és a prefektusnak ezentúl joga lesz egyes emberek számára kijelölni „egy meghatározott földrajzi körzetet”, amelyben mozoghatnak, valamint éjjel-nappal házkutatást tartani, amire eddig csak rendkívüli állapot esetén volt lehetőség. Nicole Belloubet igazságügyi miniszter ugyanakkor jelezte, hogy ezeket az intézkedéseket kizárólag terrorcselekmény megelőzősének céljából használhatják majd, és csak bírói felhatalmazással.
Az új terrorelhárítási törvénytervezet vitáját a szenátus júliusban kezdi meg, a nemzetgyűlés elé októberben kerül a szöveg.
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34933 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34933 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34934 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34936 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni