Tízezrek tüntetnek Isztambulban a 450 km-es Erdogan-ellenes felvonulás végén


-A A+

Több tízezren gyűltek össze Isztambulban vasárnap a 450 kilométeres kormányellenes „Igazság menetének” végére, írja a BBC. A felvonulás június 15-én kezdődött Ankarában.

A résztvevők a 2016-os puccskísérlet utáni tömeges elbocsátások és bebörtönzések ellen tüntetnek.

Erdogan elnök a terrorizmus támogatásával vádolja a menetelőket. A török államfő azt mondta, hogy a felvonulást szervező Republikánus Néppárt (CHP) túllépett ellenzéki szerepkörén és „terrorista szervezetekkel, és ezeket az országunk ellen sarkalló erőkkel működik közre”. A CHP vezetője, Kemal Kilicdaroglu azután szervezte meg a felvonulást, miután a párt egyik parlamenti képviselőjét, Enis Berberoglut a török kormányt lejárató információk kiszvárogtatásának vádjával letartóztatták. A képviselő tagadja a vádat. A vasárnapi tüntetés közel zajlik ahhoz a börtönhöz, ahol a Berberoglut fogva tartják. 

A 2016 júliusában történt puccskísérlet óta több mint 50 ezer embert tartóztattak le és 140 ezret bocsátottak el vagy függesztettek fel állásából. A CHP vezetője, aki naponta kb. 20 kilométert gyalogolt, úgy véli, hogy Erdogan tisztogatása és az általa bevezetett szükségállapot nem más, mint egy második puccs.

A BBC isztambuli tudósítója szerint az Erdogannak való eddig példa nélküli ellenszegülés annak köszönhető, hogy sokan érzik úgy, hogy a kormány megragadta az alkalmat, hogy megsemmisítse minden ellenzőjét, nem csak a puccs támogatóit.








EZT OLVASTA MÁR?

X