Macron: az eurózóna sok szempontból „nem működik”, és ebből Németország húz hasznot


-A A+

Az Európai Unió még mindig csak egy befejezetlen terv, és szerződésein úgy kell változtatni, hogy gyorsabb legyen a konvergencia az eurózóna tagországai között - jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök egy lapinterjúban.

Macron szerint az eurózóna sok szempontból „nem működik”, és ebből Németország húz hasznot. Az elnök májusi megválasztása után azt javasolta, hogy az eurózónának legyen egy külön pénzügyminisztere és közös költségvetése. Angela Merkel német kancellár óvatosan reagált erre, Berlin attól tart, hogy végül a német adófizetőknek kell állniuk a közös adósságokat. Erre Macron ismét elmondta, hogy nem akarja a nemzeti adósságokat beleöntetni egy közös zsákba.

„Soha nem tettem szemrehányást Németországnak azért, hogy versenyképes gazdasága van, de a német versenyképesség részben az eurózóna diszfunkcióiból és a többi gazdaság gyengeségéből ered. Németországnak erős gazdasága van, de népesedési problémákkal és azzal küzd, hogy nincs egyensúlyban a kereskedelme a szomszédaival. Németországnak osztoznia kell abban a felelősségben, hogy az eurózónának olyan jövője legyen, amilyet megérdemel” – mondta Macron az Ouest France című regionális újságnak és a Funke német lapcsoportnak. A Handelsblatt című német gazdasági lap szerdán jelentette, hogy a francia és a német pénzügyminiszter a két kormány együttes csütörtöki ülésén bemutat egy útitervet a társasági adók összehangolására.

Macron szerint Németországnak szerepet kell vállalnia az európai állami és magánbefektetések újraélesztésében. Arra a kérdésre, hogy Európa tud-e támaszkodni Donald Trump amerikai elnökre, Macron azt válaszolta, hogy Európának szüksége van az Egyesült Államokra, de harcolni fog Trumpnak a klímaváltozásról alkotott nézete ellen. Az amerikai elnök csütörtökön érkezik franciaországi látogatásra.

A Trump vezette Egyesült Államok hajlik a protekcionizmusra, és emiatt a szabadkereskedelmet illetően nézeteltérés van a két ország között – mondta Macron, de szerinte „van lehetőség megtalálni a közös nevezőt az olyan elfogadhatatlan gyakorlatok ellen, mint az árudömping”.








EZT OLVASTA MÁR?

X