Brexit: megkezdődött a kiválási tárgyalások második fordulója


-A A+

Megkezdődött az Egyesült Királyság európai uniós kiválásáról szóló tárgyalások második fordulója hétfőn Brüsszelben.

A Lisszaboni Szerződés 50. cikke szerinti első egyeztetést június 19-én tartották, de akkor mindössze a menetrendről egyeztek meg, az első "igazi", négynapos tárgyalási forduló a mostani. "Jól indultak a tárgyalások az előző hónapban, most azonban rátérünk a lényegi kérdésekre" - mondta hétfői érkezésekor David Davis brit Brexit-ügyi miniszter. "Számunkra rendkívül fontos, hogy előrelépést tudjunk elérni. Itt az ideje munkához látni és sikerre vinni a tárgyalásokat" - tette hozzá.

Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója pedig elmondta, "meg kell vizsgálni és össze kell hasonlítani az álláspontokat az előrehaladás érdekében".

A mostani fordulónak az állampolgári jogok, a fennmaradó brit pénzügyi kötelezettségek és az ír-északír határellenőrzés kérdései lesznek a középpontjában, de sajtóhírek szerint szó lesz egyebek mellett az Európai Unió Bíróságának jövőbeli joghatóságáról és az Euratom-szerződésről is.

Az ugyancsak Brüsszelben tartózkodó Boris Johnson brit külügyminiszter kijelentette: reméli, hogy az EU el fogja fogadni az állampolgári jogokra vonatkozó "rendkívül tisztességes és komoly" javaslatot, amelyet London előterjesztett.

A Brexit után bennmaradó "huszonhetek" vezetői októberben döntenek majd róla, hogy megfelelő ütemben haladnak-e az egyeztetések a kilépéssel kapcsolatos főbb kérdésekről ahhoz, hogy megkezdődhessenek a tárgyalások a kereskedelemről. A Lisszaboni Szerződés 50. cikke értelmében az uniós tagság a kilépési szerződés hatályba lépésével, vagy annak hiányában a távozási szándék (2017. március 29-i) bejelentése után két évvel szűnik meg, de a kiválási tárgyalások a tagállamok konszenzusos döntésével meghosszabbíthatók.








EZT OLVASTA MÁR?

X