Ősszel kiengedik O.J. Simpsont a börtönből
Október elején kiengedik a börtönből O.J. Simpsont. Az amerikaifutball egykori csillaga, filmsztár csoportos fegyveres rablásért és testi sértésért került rácsok mögé, 2008-ban több mint harminc év szabadságvesztésre ítélték.
Ügyében csütörtökön tartott meghallgatást a nevadai kegyelmi bizottság. A 70 éves híresség többször is köszönetet mondott a döntésért, és sajnálatát fejezte ki a 2007-ben elkövetett bűncselekményért.
Hangoztatta azonban, hogy nem fogott fegyvert senkire és semmilyen formában nem fenyegetőzött. Az áldozatok egyike ezt meg is erősítette Simpson meghallgatásán.
Simpson 2007 szeptemberében Las Vegasban csoportos fegyveres rablással akarta visszaszerezni egy gyűjtőtől egykori sportrelikviáit. Letartóztatták, aztán óvadék ellenében szabadlábra, majd 2008 elején ismét vizsgálati fogságba helyezték, végül bűnösnek találták, és december 5-én 33 év börtönre ítélték.
Simpsonnak többször is meggyűlt a baja a törvénnyel. Második feleségét, Nicole Brownt gyakran verte, felesége feljelentette, kapcsolatuk 1992-es válásuk után is viharos maradt. Amikor 1994. június 12-én Los Angeles-i háza előtt halálra késelve találtak rá Nicole Brown Simpsonra (a torkát is elmetszették) és barátjára, Ron Goldmanra, a gyanú rögtön rá terelődött, és a helyszínen gyűjtött bizonyítékok is ellene szóltak. O.J. előbb elmenekült, búcsúlevelet írt, majd végül - élőben közvetített üldözés után - feladta magát. 1995. január 24-én kezdődött, teljes médianyilvánosság előtt zajló kettős gyilkossági pere, „az évszázad pere” hónapokon át lázban tartotta az Egyesült Államokat, míg végül 1995. október 3-án megszületett az ítélet: O.J. Simpsont az esküdtek négyórás tanakodás után felmentették.
Az O.J.-ügy 1996-ban került ismét az igazságszolgáltatás elé. A hozzátartozók által indított, ezúttal a nyilvánosság teljes kizárásával lefolytatott polgári peres eljárásban Simpsont tettlegesség és az áldozatok jogellenes halála miatt 1997-ben 33,5 millió dollár vagyoni kártérítésre ítélték, ami gyakorlatilag bűnössége elismerését jelentette.
- 40703 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 40705 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 40705 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 40706 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 40708 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 40708 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni