Közös hadgyakorlatot tart Oroszország és Kína


-A A+

Oroszország és Kína pénteken megkezdte első közös haditengerészeti gyakorlatát a Balti-tengeren, az Oroszországhoz tartozó, attól területileg elkülönült Kalinyingrádi területen található Baltyijszk kikötőváros partjainál - közölte pénteken Roman Martov, a Balti-tengeri Orosz Flotta szóvivője.

Martov elmondása szerint a Tengeri együttműködés - 2017 fedőnevű, első orosz-kínai haditengerészeti gyakorlat július 21-től július 28-ig tart, és két szakaszból áll: július 21-től 24-ig a tengerparton, 25-től 28-ig pedig a nyílt tengeren tartják a közös manővereket.

A hadgyakorlaton az orosz haditengerészet két újgenerációs korvettje, a Sztyereguscsij és a Bojkij, egy mentő vontatóhajója, valamint légi járművek, köztük Ka-27 Helix típusú helikopterek, Szu-24-es vadászrepülőgépek és An-26-os szállító repülőgépek vesznek részt.
A hadműveleteket orosz részről Alekszandr Fedotyenkov altengernagy, az orosz haditengerészet főparancsnok-helyettese, kínai részről Tien Csung, a kínai haditengerészet altengernagya irányítja.

Oroszország azután kezdett el szorosabb katonai kapcsolatokat építeni Kínával, hogy a több mint három éve tartó kelet-ukrajnai konfliktus miatt egyre inkább szembekerült a nyugati nagyhatalmakkal. Emellett mindkét ország tagja a Sanghaji Együttműködési Szervezetnek, az 1996-ban a nyugati szövetség ellensúlyozására alapított politikai és gazdasági koalíciónak.

A balti térségben az utóbbi években megélénkült orosz katonai tevékenység különösen aggasztja a három volt szovjet, azóta NATO-tagállammá vált balti köztársaságot, Észtországot, Lettországot és Litvániát, valamint vitákat váltott ki a Balti-tengerrel szintén határos Svédországban és Finnországban arról, hogy nem lenne-e érdemes fontolóra venni NATO-csatlakozásukat.








EZT OLVASTA MÁR?

X