Több tucat szélsőséges halt meg Irakban


-A A+

Az iraki hadsereg az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet több tucat szélsőségesével végzett egy légicsapásban az ország nyugati részében fekvő Anbar tartományban - közölték a helyi hatóságok szombaton.

Az iraki légierő harci gépei két várost támadtak a Szíriával határos területen. A műveletben az Iszlám Állam egyik parancsnoki bázisát, két fegyver- és lőszerraktárát, valamint egy pokolgépeket gyártó üzemét érte találat.Haider al-Abadi iraki kormányfő július 10-én hivatalosan bejelentette, hogy a kormányerők kilenchavi kemény harcot követően visszafoglalták Moszul városát, az Iszlám Állam utolsó erődítményét Irakban. A település 2014 júniusa óta volt a dzsihadisták kezén.








EZT OLVASTA MÁR?

X