Romhalmaz várja az iraki Moszulba hazatérő menekülteket


-A A+

Kezdenek visszatérni Moszulba a harcok elől elmenekült iraki családok, azonban otthonaik helyett mindenütt csak romokat találnak - tájékoztat az EuroNews. 

A város 3 évig volt a dzsihadisták kezén. Ezalatt több mint egymillió ember menekült el a térségéből a harcok és az Iszlám Állam kegyetlenkedései elől. A visszatérőkre azonban újra csak nehéz idők várnak. Buldózerrel kell nekikezdeni a takarításnak. A városban egész kerületek hevernek romokban, és sokan még attól is tartanak, hogy iszlamisták bujkálnak a törmelékek között.

"Látott már embereket ilyen házakban lakni? Egyszerűen lehetetlen. A falak között holttestek vannak és rettenetes a szag. A kormánynak el kellene hordatnia ezt a romhalmazt" – mutatja hajdani otthonát egy moszuli férfi.

A Nemzetközi Vöröskereszt több ezer embert kezel a városi kórházban. Valamennyien a moszuli harcokban sebesültek meg. Sok a gyerek is köztük, például a 6 éves Ghalid Khalaf is.

"Egy géppisztolylövedék sebesített meg. Én is harcolni akartam. Részt akartam venni a háborúban" – mondja a kisfiú.

Moszul volt az Iszlám Állam utolsó erődítménye. Az iraki kormányerők 9 hónapig tartó harcok után július 10-én vették be a nemzetközi koalíció támogatásával.








EZT OLVASTA MÁR?

X