Barack Obama politikai visszatérésre készül


-A A+

Barack Obama volt amerikai elnök politikai visszatérésre készül - jelentette pénteken a The Hill amerikai hírportál. 

A portál szerint Donald Trump elnök elődje ősszel akar visszatérni a politikába.

Barack Obama várhatóan a virginiai kormányzóválasztás kampányában vállal szerepet, mégpedig Ralph Northam jelenlegi kormányzóhelyettes mellett. Northam a jelenlegi demokrata párti kormányzó, a Clinton-házaspár barátjaként számon tartott Terry McAuliffe saját pártján belüli kihívója. Az Axios információi szerint Obama már aktívan részt vesz Northam kampányának pénzgyűjtő akcióiban.

Barack Obama várható visszatérése a hírportál szerint riadalmat keltett a Demokrata Pártban, mert a volt elnök szeretné átszervezni a pár apparátusát és meg akarja újítani programját.

A demokraták a tavalyi választási vereség óta még mindig nem tértek magukhoz, és nem sikerült bővíteniük támogatóik táborát. A pártot belviták emésztik, és vezetési válsággal küszködik. "Mindeddig kudarcot vallottunk abban, hogy jó gazdasági programot kínáljunk, elmagyarázzuk értékrendünket, és kiálljunk a dolgozó emberek mellett. Ennek nem szabad többé előfordulnia" - fogalmazott Chuck Schumer, a szenátus demokrata frakciójának vezetője néhány nappal ezelőtt.








EZT OLVASTA MÁR?

X