Az amerikaiak többsége ellenzi az Észak-Koreával szembeni fegyveres fellépést


-A A+

Egy felmérés szerint az amerikaiak többsége ellenzi az Észak-Korea elleni fegyveres fellépést. A CBS televízió által készíttetett felmérést csütörtökön hozták nyilvánosságra.

A megkérdezettek 59 százaléka szerint az amerikai kormányzatnak jelenleg nem lenne szabad katonai csapással válaszolnia az észak-koreai fenyegetésekre, ám ha a diplomáciai erőfeszítések nem vezetnek eredményre, akkor ők is támogatnák a katonai fellépést.

Nagy a különbség a republikánus és a demokrata párti szavazók álláspontja között. A republikánusoknak csak 30 százaléka gondolja úgy, hogy nem kell katonai választ adni a fenyegetésekre, míg a demokraták körében ez az arány 82 százalék.

Mindazonáltal ha az Egyesült Államok képtelen lenne diplomáciai úton elérni az észak-koreai atomfegyverprogram leállítását, tíz amerikai közül hat egyetértene a katonai akcióval, de ezt a demokraták fele és a függetlenek egyharmada még ebben az esetben is ellenezné.

A közvélemény-kutatás kiterjedt annak felmérésére is, hogy vajon Donald Trump mennyire képes jól kezelni az Észak-Korea miatt kialakult feszült helyzetet. Míg a republikánusok 66 százaléka bizalmat szavaz az elnöknek, addig a demokratáknak csak 6 százaléka véli úgy, hogy az elnök képes megbirkózni a konfliktussal.








EZT OLVASTA MÁR?

X