Kereskedelmi hajóval ütközött egy amerikai hadihajó Szingapúrnál


-A A+

Kereskedelmi hajóval ütközött egy amerikai hadihajó Szingapúr partjainak közelében, legalább tíz tengerész eltűnt, öt pedig megsebesült - jelentette közleményben az amerikai haditengerészet.

A John McCain nevű, irányított rakétákkal felszerelt rombolóhajó Szingapúr keleti partjainál, a Malakka-szoros közelében ütközött egy libériai zászló alatt hajózó kereskedelmi hajóval. Az amerikai hadihajó jelentős károkat szenvedett. Az újabb jelentések szerint az ütközés következtében legalább tíz tengerész eltűnt, öt pedig megsebesült.

Az amerikai haditengerészet közleménye szerint a szingapúri haditengerészet és parti őrség hajókkal és helikopterekkel segíti a mentést és a keresést, s már úton van a baleset helyszíne felé egy amerikai hadihajó is.

A John McCain a Dél-kínai tengeren tett szokásos járőrözése után éppen a szingapúri kikötőbe tartott, amikor az ütközés történt. A görög tulajdonban lévő, de libériai zászlóval közlekedő kereskedelmi tanker nyersolajat szállított. Az amerikai haditengerészet megindította a vizsgálatot a baleset okainak feltárására.

John McCain arizonai republikánus szenátor – akiről az 1994-ben vízre bocsátott hadihajót elnevezték – Twitter-üzenetben biztosította együttérzéséről a hadihajó legénységét.

Legutóbb júniusban történt katasztrófa, amikor a Fitzgerald torpedóromboló Japán partjainak közelében ütközött egy fülöp-szigeteki kereskedelmi hajóval. Akkor hét amerikai matróz életét vesztette. A torpedóromboló kapitányát és két tisztjét felmentették a munkavégzés alól, és tizenkét matróz fegyelmit kapott.







EZT OLVASTA MÁR?

X