Az EPP intézkedéseket vár


-A A+

Az  Európai Néppárt nevében  Wilfried Martens elnök és Joseph Daul frakcióvezető azt sürgeti, hogy a bukaresti  kormány mielőbb hajtsa végre az Európai Bizottság által kért intézkedéseket. Korábban a szocialisták neévében Hannes Swoboda felelős viselkedésre szólította fel a romániai pártokat.daul martens

Martens és Daul megállapította, hogy a népszavazás kudarcot vallott, és "a politikai instabilitásnak, amelyet az államfő menesztésének kísérlete váltott ki, véget kell érnie".

Közleményükben megjegyezték azt is, hogy a néppárt folytatja az együttműködést Basescuval és "mindazon politikai szereplőkkel, akik elkötelezetten tiszteletben tartják a jogállamiságot".

Ők is figyelmeztettek, hogy "felelőtlen politikai cselekedetek nem jellemzőek az Európai Unióra, és a demokratikus európai intézmények, továbbá a nemzetközi demokratikus közösség nem tűrik el ezeket".

A néppárt szerint Románia nemzetközi hitelességét az elmúlt hetekben Victor Ponta kormányának "jogsértő" lépései hátrányosan érintették. 

Martens és Daul felszólította a kormányt, hogy teljesítse nemzetközi vállalásait, beleértve az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) irányában vállaltakat. 

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X