Izrael légi csapást mért egy vegyi fegyvert fejlesztő szíriai létesítményre
Izrael légi csapást mért csütörtökre virradóra Szíria egy vegyi fegyvereket fejlesztő és raktározó létesítményére - jelentette az izraeli média szíriai ellenzéki és libanoni forrásokra hivatkozva.
A Szíria nyugati részén, Hama közelében végrehajtott légi csapásban az izraeli légierő négy repülőgépe vett részt. Izrael nem erősítette meg, de nem is cáfolta a bevetésről szóló hírt, mindössze annyit közölt, hogy nem foglalkozik külföldi jelentésekkel.
A légitámadás a Háárec című izraeli újság honlapja szerint rendhagyó, mert ez volt az első Szíria elleni izraeli katonai akció a szíriai ellenzék és a kormányzat között júliusban megkötött fegyverszünet óta.
#BREAKING : Israel Airstrikes now on #Syria Regime Technology (chemical) building in #Hama pic.twitter.com/S24ZknPQv1
— Joyce Karam (@Joyce_Karam) September 7, 2017
Ha igazak az ellenzéki jelentések, akkor ezúttal nem a Hezbollah libanoni síita szervezetnek szánt fegyverszállítmány volt a célpont, mint korábban több alkalommal, hanem a szíriai Tudományos Tanulmányok és Kutatások Központjának (CERS) vegyi fegyverek fejlesztésével foglalkozó létesítménye Hamától délnyugatra.
Szíriában a hivatalos hírközlők nem jelentették a légitámadást. Az Izraelnek tulajdonított légi csapás az izraeli hadsereg húsz éve legnagyobb, Észak-Izraelben folyó, tíznapos hadgyakorlatának idején történt.
Az ENSZ vizsgálóbiztosai szerint a szíriai kormányzati erők a 2011 óta tartó polgárháborúban 27 alkalommal vetettek be nem hagyományos fegyvereket, csak idén áprilistól júliusig hétszer.
- 33025 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33028 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33028 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33029 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33030 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33031 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni