Hivatalos: Magyarország nem támogatja Románia OECD-csatlakozását


-A A+

Magyarország nem támogatja Horvátország és Románia OECD-hez való csatlakozását - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pénteken.

Közleményük szerint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tanácsa pénteken Párizsban tárgyalt a szervezet bővítéséről. Magyarország ezen a tanácsülésen jelezte, hogy sem Horvátország, sem Románia csatlakozási kérelmét nem támogatja.

Románia esetében a marosvásárhelyi katolikus iskola bezárásával (az iskola egy másik intézmény "ernyője" alá kerül), Horvátország esetében pedig a MOL horvátországi beruházása körül kialakult helyzettel, valamint a MOL vezetőjével szembeni horvát magatartással indokolták a támogatás megtagadását - írta a KKM.

Horvátország tagságát egyébként brüsszeli források szerint Szlovénia is blokkolni fogja addig, amíg Zágráb elutasítja a hágai nemzetközi döntőbíróságnak a szlovén-horvát határvita rendezéséről hozott júniusi ítéletét.

Megmondták előre

Mint ismert, a marosvásárhelyi iskolaügy miatt szerdán berendelték a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Románia magyarországi nagykövetét. Magyar Levente, a tárca parlamenti államtitkára újságíróknak elmondta: a nagykövettel azt közölték, megdöbbenéssel állnak azelőtt, hogy Szijjártó Péter miniszter bukaresti látogatása után egy nappal a román hatóságok egyértelművé tették, hogy a marosvásárhelyi katolikus gimnázium működését felfüggesztik.

Magyarország ezt a katolikus egyház, a magyar kisebbségek, a gyermekek, a családok és a romániai restitúciós folyamat elleni támadásnak értékeli - közölte. Az államtitkár elmondta: a kormány úgy döntött, határozatlan ideig felfüggeszti Románia különböző nemzetközi szervezetekbe, például az OECD-be való jelentkezésének támogatását, holott korábban erre ígéretet tett. 








EZT OLVASTA MÁR?

X