ISIS harcosok ezernégyszáz feltételezett családtagját tartja fogva Irak


-A A+

Az iraki hatóságok fogva tartanak ezernégyszáz külföldi nőt és gyereket, akikről azt feltételezik, hogy az Iszlám Állam fegyvereseinek családtagjai  - közölték vasárnap biztonsági és segélyszervezeti források. Egy Moszultól délre lévő táborban őrzik őket, legtöbbjük augusztus 30-a óta került a táborba, amikor az iraki erők teljesen kiűzték az Iszlám Államot Moszulból.

A legtöbb külföldi nő és gyerek török, de sokan a volt Szovjetunió egyes köztársaságaiból érkeztek: Tádzsikisztánból, Azerbajdzsánból, Oroszországból. Vannak közöttük más ázsiai országból származók is, illetve nagyon kevés francia és német állampolgár – mondták katonai és hírszerző tisztségviselők. A táborban lévők a legnagyobb olyan külföldi csoport, amelynek köze van a dzsihadistákhoz.

 

Egy Ninive tartományi katonai parancsnok azt mondta: egyelőre nem tudják, hogy mi lesz a sorsuk, erről a kormány dönt. Amikor a foglyokat kihallgatták, kiderült, hogy szinte mindegyiküket megtévesztette az IÁ „ördögi” propagandája.

A legtöbben közülük a hadsereggel szövetséges kurd erőknek adták meg magukat, Tel Áfár város mellett. A kurdok a nőket és a gyerekeket átadták a hatóságoknak, de a velük együtt elfogott a férfiakat nem. Őket a kurdok tartják fogságban.








EZT OLVASTA MÁR?

X