Merkel üzent Orbánnak: elfogadhatatlan az Európai Bíróság döntésének semmibe vétele


-A A+

Elfogadhatatlannak nevezte az Európai Bíróság döntésének semmibe vételét Angela Merkel német kancellár egy keddi interjúban a menekültek európai uniós tagországok közötti elosztásával összefüggésben.

A Berliner Zeitung című lapban megjelent interjúban elmondta, hogy az uniós menekültpolitika nehéz ügy, és sokat kell még rajta dolgozni. A tagállamok egyetértenek a külső határok védelmében, a nemzetközi fejlesztési segélyezésben, a menekülésre késztető okok felszámolásáért folytatott küzdelemben, és abban is, hogy migrációs partnerségi kapcsolatot kell kialakítani afrikai országokkal.

A formálódó új uniós menekültügyi rendszer legtöbb alapelvében is egyetértés van, mindenekelőtt abban, hogy a korábbinál nagyobb válságtűrő képességgel rendelkező rendszert kell felépíteni.

A menekültek „szolidáris elosztását” pedig a 28 közül „csak három-négy ország utasítja el mereven”, és a kvótaperben hozott bírósági döntés után már a szlovák kormányfőnél is „érzékelhető elmozdulás”. Azt viszont  „nem lehet elfogadni, hogy egy kormány azt mondja, őt nem érdekli az Európai Bíróság ítélete” - jelentette ki Angela Merkel.

Arra a kérdésre, távoznia kell-e ezért Magyarországnak az EU-ból, a német kancellár azt mondta, hogy az ügy egy „nagyon alapvető kérdést érint”, mert az EU a jog uralmát jelenti, és erről „beszélnünk kell majd” az októberi uniós csúcson.

A magyar és a szlovák kormány 2015 decemberében fordult keresettel az Európai Bírósághoz a 120 ezer menedékkérő áthelyezését célzó, kötelező jellegű mechanizmus ügyében, amelyet az uniós belügyminiszterek minősített többségi szavazással, mások mellett Magyarország és Szlovákia ellenkezése dacára fogadtak el néhány hónappal korábban. A keresetet múlt szerdán kihirdetett döntésében elutasította a luxembourgi székhelyű testület. Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteken a Kossuth Rádióban kijelentette, hogy a bíróság ítéletét tudomásul kell venni, de ez nem ok arra, hogy Magyarország megváltoztassa bevándorláspolitikáját, és nem fogja engedni, hogy Magyarországot „bevándorlóországgá” változtassák.







EZT OLVASTA MÁR?

X