Financial Times: May 20 milliárd eurós végső uniós befizetés felajánlására készül
Theresa May brit miniszterelnök 20 milliárd eurós végső uniós befizetés felajánlását tervezi, abban a reményben, hogy ezzel London kitöltheti a brit kilépés által az Európai Unió költségvetésében keletkező kezdeti bevételi űrt, egyben rendezheti az EU által Nagy-Britanniával szemben támasztott pénzügyi követeléseket - írta bennfentes forrásokra hivatkozva a szerdai Financial Times.
A londoni gazdasági napilap hivatalosan meg nem erősített értesülései szerint a Downing Street erről a tervről már értesítette mások mellett Angela Merkel német kancellárt.
Theresa May pénteken Firenzében beszédet tart kormányának a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése utáni időszakra vonatkozó tervekről. May EU-ügyi főtanácsadója, Olly Robbins több európai fővárost értesített arról, hogy a pénzügyi ajánlat szerepel majd a brit kormányfő beszédében - mondták el a Financial Timesnak „a megbeszélésekről tájékoztatott illetékesek”.
May stábja a lap forrásai szerint azt is reméli, hogy a felajánlással sikerül kitörni abból a patthelyzetből, amely a Brexit feltételeiről Brüsszellel folyó tárgyalásokon kialakult, és lehetővé válhat a tárgyalási folyamat második szakaszának elkezdése Nagy-Britannia és az Európai Unió jövőbeni kereskedelmi kapcsolatairól.
London szabadkereskedelmi megállapodást szeretne kötni az EU-val, és eredetileg már a tárgyalások első fázisában tárgyalni kívánt erről, de Brüsszel ragaszkodik ahhoz, hogy előbb a kilépés pénzügyi feltételeit kell rendezni, és a kereskedelmi kapcsolatokról szóló tárgyalások csak ezután kezdődhetnek meg.
A Financial Times szerint brit kormányilletékesek jelezték: London gondoskodni kíván arról, hogy a Brexit miatt egyetlen EU-tagállamnak se kelljen növelnie uniós költségvetési befizetéseit, illetve egyetlen tagország se kapjon az eredetileg tervezettnél kevesebb fejlesztési folyósítást az EU-tól 2020-ig, a jelenlegi uniós költségvetési időszak végéig.
Hivatalosan egyelőre nem hangzottak el konkrét összegek a Brexittel összefüggő brit pénzügyi kötelezettségekről, de a Financial Times néhány hete közölte: számításai szerint az Európai Unió akár százmilliárd euró egyszeri bruttó befizetési igényt is benyújthat Londonnak a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló megállapodás fejében. A Nagy-Britanniának járó térítések kiszűrésével ez 60 milliárd euró nettó befizetést jelentene. A brit kormány azóta több nyilatkozatban határozottan leszögezte, hogy ekkora számlát biztosan nem fog elfogadni és kifizetni.
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34933 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni