Románia támogatja az ENSZ megreformálására tett erőfeszítéseket


-A A+

Miroslav Lajčákkal, az ENSZ közgyűlésének elnökével találkozott kedden Klaus Johannis államfő New Yorkban.

Románia elnöke biztosította Miroslav Lajčák-t, az ENSZ közgyűlésének elnökét arról, hogy országunk érdekei összhangban állnak a Közgyűlés célkitűzéseivel, mint amilyen a konfliktusmegelőzés a nemzetközi béke és biztonság érdekében. Szóba került a migráció kérdése, és Johannis támogatásáról biztosította az ENSZ közgyűlésének elnökét a szervezet megreformálására irányuló törekvésekben - derül ki az Államelnöki Hivatal közleményéből.

Miroslav Lajčák kifejtette: Románia hagyományosan olyan államként jellemezhető, amely konstruktívan vesz részt a nemzetközi kapcsolatok kiépítésében és álláspontja nemzetközi szinten is mérvadó.

A román államfő az ENSZ 72. közgyűlése alkalmával részt vett az Európai Unió küldöttségei által szervezett fogadáson, valamint a Donald Trump USA-elnök által a küldöttségek vezetői számára szervezett fogadáson is.

Johannis kedden kétoldalú megbeszéléseket folytatott Kersti Kaljulaid észt államfővel, Abdel Fattah El Sisi egyiptomi államfővel, Aleksandar Vučić szerb elnökkel, Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével, valamint Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral, és találkozott az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb zsidó szervezeteinek képviselőivel is.

Klaus Johannis kiemelte Románia megvalósításait a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) elnökeként, és meghívta a zsidó szervezetek képviselőit, hogy vegyenek részt a modern Románia megalakulásának századik évfordulójára szervezendő ünnepségeken. Ugyanakkor a román államfő legjobb kívánságait közvetítette a közelgő zsidó újév alkalmából.

A jelenlévők értékelték azokat a megvalósításokat, amelyeket hazánk elért 2016 márciusa és 2017 márciusa között, amikor a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) elnöki tisztségét töltötte be, különös tekintettel a holokausztról szóló nevelés és tudatosítás terén elért eredményekre.

Szóba került a romániai zsidó közösségek elkobzott vagyonainak visszaszolgáltatása is, amellyel kapcsolatban a romániai hatóságok már eddig is jelentős eredményeket értek el, és készek orvosolni a még rendezetlen ügyeket ebben a vonatkozásban.








EZT OLVASTA MÁR?

X