Több párt az utolsó percig kampányol Németországban


-A A+

Több párt az utolsó percig kampányol Németországban a vasárnapi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás előtt, Martin Schulz szociáldemokrata (SPD) kancellárjelölt a péntek esti hivatalos kampányzáró nagygyűlés után is folytatja az országjárást, a Zöldek pedig szombat estig tartó 42 órás "választási maratont" indítottak.

Németországban nincs kampánycsend, de évtizedekig íratlan szabály volt, hogy a pártok közvetlenül a szavazás előtt már nem győzködik a választókat. Azonban a pártok társadalmi beágyazottságának gyengülése miatt a választók kevésbé hűségesek korábban támogatott pártjukhoz, és nagyjából egyharmaduk röviddel a választás előtt vagy a választás napján dönti el, hogy elmegy-e szavazni, és melyik pártra szavaz. Az úgynevezett taktikai szavazók magatartása is módosíthatja az erőviszonyokat az utolsó pillanatokban. Ők azok a szavazók, akiknek nem a párt a legfontosabb, hanem az, hogy milyen koalíció alakul, és ennek alapján választják ki, hogy melyik politikai erőt támogassák voksukkal. Arányukat tíz százalék körülire becsülik, ami nagyjából négymillió embert jelent.

Ezért számos párt megszegi a kampánycsend íratlan szabályát. Az Angela Merkel kancellár vezette CDU/CSU jobbközép pártszövetség ugyan szombaton már nem tart nagyszabású rendezvényeket, de a kormányfő pénteken három gyűléssel zárja le 29 rendezvényből álló körútját. A Hessen tartományi Heppenheim után a bajorországi Ulmban mondott beszédet, és este a müncheni belvárosban Hors Seehofer bajor miniszterelnökkel, a CSU elnökével együtt tartott nagygyűlést.

Az SPD a berlini belvárosban tartotta kampányzáró rendezvényét Martin Schulzzal, aki szombaton még Aachenben is fellép. Pártja csütörtökön 72 órás "maratont" indított "maradjunk fenn, hogy erősödjék az igazságosság" címmel. Az aktivisták a vasárnapi urnazárásig házról házra járnak, megnyitják a berlini kampányközpontot és folyamatos telefonos és online ügyeletet tartanak, hogy megválaszolják a választók kérdéseit.

Schulz és Merkel az utolsó beszédeikben egyaránt arra buzdítottak, hogy mindenki menjen el szavazni. Minél magasabb a választási részvételi arány, annál kisebb az esélye a szélsőjobbnak - mondta az SPD jelöltje egy csütörtöki mainzi gyűlésen. Merkel az ARD országos közszolgálati médiatársaság egy rádiós fórumán - sajtójelentések szerint ugyancsak az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű pártra célozva - azt mondta, hogy mindenki menjen el szavazni, és olyan pártnak adja a voksát, amely "száz százalékban elkötelezett alaptörvényünk mellett".

A Zöldek is "maratonoznak", és a 42 órás program legfőbb eseményéhez is a futók világából vettek megoldást: péntek délután "Zöld tésztapartit" tartottak Berlinben, és utána a kampány két vezetője, Katrin Göring-Eckardt és Cem Özdemir országos körútra indult, szombat estig mind a 16 tartományban tartanak rendezvényeket.

A 2013-ban elveszített szövetségi parlamenti képviselet után a visszatérésre készülő piacpárti, jobboldali liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) sem fejezi be a kampányt pénteken, Christian Lindner pártelnök szombaton Düsseldorfban tartja utolsó választási gyűlését.

Nagygyűléssel zárta kampányát az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) is, a rendezvényt pénteken tartották Berlinben. A Bundestagba várhatóan bejutó pártok közül egyedül az AfD nem szervezett központi kampányzáró rendezvényt.

Gyengült a CDU/CSU és az SPD is

A szavazás előtti utolsó felmérések alapján CDU/CSU támogatottsága 34-36 százalékos, ami azt jelenti, hogy a jobbközép pártszövetség elveszítette nagyjából minden hetedik szavazóját az előző, 2013-ban tartott Bundestag-választáshoz képest, amelyen 41,5 százalékot ért el. Koalíciós társa, az SPD még nagyobb mértékben gyengült, 21-22 százalékon áll, szemben a négy évvel korábbi 25,7 százalékkal. A kisebb pártok között minimális a különbség. A harmadik helyet valószínűleg az AfD szerezi meg, de az FDP-nek és a Baloldalnak is van esélye, a legkisebb frakció pedig a Zöldeké lehet.
 
Az AfD 2013-ban még 0,3 százalékkal elmaradt az 5 százalékos bejutási küszöbtől, ezúttal 10-13 százalékos eredménnyel juthat be. A Baloldal 9-11 százalékon áll, az előző választáson a szavazatok 8,6 százalékát gyűjtötte össze. Az FDP a 2013-ban szerzett 4,8 százalék után 9-10 százalék körüli eredménnyel kerülhet vissza a Bundestagba. A Zöldek támogatottsága a négy évvel ezelőtti 8,4 százalék után 7-8 százalékos.
Valamennyi felmérés azt mutatja, hogy leginkább a nagykoalíció, a CDU/CSU és az SPD közös kormányzásának folytatása vagy a pártok színei (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) alapján Jamaica-koalíciónak nevezett CDU/CSU-FDP-Zöldek kormány tűnik valószínűnek.







EZT OLVASTA MÁR?

X