Észak-Korea: elkerülhetetlen, hogy rakétákat küldjünk Amerika területére


-A A+

Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés általános vitáján New Yorkban azt mondta, Észak-Korea már csak néhány lépésre van attól, hogy atomhatalommá váljon.

Ri Jong Ho azt mondta, a phenjani rezsim végső célja, hogy hatalmi egyensúlyra lépjen az Egyesült Államokkal. Szerinte kilátástalan abban reménykedni, hogy Észak-Korea egy hajszálnyit is változtat álláspontján a szigorúbb szankciók következtében.

Az észak-koreai külügyminiszter azt is mondta, elkerülhetetlenné vált, hogy rakétáik meglátogassák az Egyesült Államok teljes szárazföldi területét.

A felszólalását megelőzően az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon bejelentette, hogy az amerikai légierő B-1B típusú hadászati nehézbombázói harci repülőgépek kíséretében szombaton az Észak-Koreától keletre fekvő vizek fölötti nemzetközi légtérbe repültek, és az erődemonstrációval felhívták a figyelmet a Donald Trump elnök számára rendelkezésre álló katonai opciók tárházára.








EZT OLVASTA MÁR?

X