Mégis életben van az Iszlám Állam halottnak vélt vezetője


-A A+

Az Iszlám Állam halottnak vélt vezetőjével készült új hangfelvételt tett közzé csütörtökön a terrorszervezet a hozzá köthető al-Furqan hírügynökségen keresztül.

A 46 perces felvétel keletkezésének ideje nem ismert, Abu Bakr al-Bagdadi azonban utal benne Észak-Korea Japánnal és az Egyesült Államokkal szembeni fenyegetésre, ami azt jelezheti, hogy életben van, írta az MTI.

Hitet tesz benne a harc folytatása mellett, és annak ellenére is méltatja a dzsihadistákat, hogy nemrég elvesztették Moszult. Az iraki várost, ahol Abu Bakr al-Bagdadi három évvel ezelőtt kikiáltotta a kalifátust, júliusban szabadították fel teljesen az Iszlám Állam uralma alól a Washington vezetésével működő nemzetközi koalíció támogatását élvező iraki erők.

Bagdadi a csütörtökön ismertté vált felvételen emlékeztette követőit arra, hogy a muszlimok első számú kötelessége isten kedvére tenni, és csak utána következik az ellenségeik és az Allah ellenségei feletti győzelem. A területi veszteségekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy ez nem tántorítja el a dzsihadistákat.

A terroristavezér hangja az AP amerikai hírügynökség szerint nagyban hasonlít a korábban nyilvánosságra került felvételeken hallhatóhoz. Bagdadi olyannyira rejtőzködő, hogy a nyilvánosság előtt csak egyszer volt látható az AP szerint. A dpa német hírügynökség azt írta, hogy Bagdadit legutóbb 2014 júniusában látták egy moszuli mecsetben, ahol prédikációt mondott.

A dzsihadista szervezet vezetőjének többször is halálhíre kelt. Legutóbb július elején jelentette, "biztos forrásokra" hivatkozva a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH), hogy Bagdadi életét vesztette a koalíciós erők kelet-szíriai - Deir-ez-Zór közelében végrehajtott - támadása miatt.








EZT OLVASTA MÁR?

X