Erdogan: Törökország bevonul a szíriai Idlíb térségébe


-A A+

A török haderő bevonul az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban kijelölt feszültségcsökkentési övezetbe, amelyet jelenleg a korábban an-Nuszra Frontként ismert, az al-Kaidával szövetséges terrorszervezet tart fennhatósága alatt - nyilatkozta Recep Tayyip Erdogan török államfő iráni hivatalos útjáról hazatérőben a repülőgépen tartózkodó újságíróknak.

A Habertürk című török napilap csütörtöki közlése szerint Erdogan elmondta: a területet kívülről az orosz haderő biztosítja majd.

Idlíb tartományban több mint kétmillióan élnek. 

A feszültségcsökkentési övezetek létrehozásáról az érvényben lévő általános tűzszünetért kezeskedő Törökország, Oroszország és Irán az asztanai béketárgyalások legutóbbi fordulóján, szeptember közepén állapodott meg. A kijelölt területek Idlíb tartományra, a Damaszkuszt körülvevő Kelet-Gúta térségére, valamint Homsz tartomány északi felének, illetve Latakia, Aleppó és Hama tartományok meghatározott részeire terjednek ki.

Ankara, illetve Moszkva és Teherán ugyanakkor ellentétes oldalon áll a konfliktusban. Oroszország és Irán Bassár el-Aszad szíriai elnök oldalán avatkozik be, Törökország pedig a felkelők támogatására indított hadműveletet tavaly nyáron a szomszédos arab ország északi részében.

A feszültségcsökkentési övezetek kérdéséről Vlagyimir Putyin orosz elnök múlt hét csütörtökön a török fővárosban tárgyalt Erdogannal.

A szeptember 25-én tartott iraki kurd referendummal kapcsolatban Erdogan az újságíróknak kijelentette: Ankara megteszi a szükséges lépéseket azon észak-iraki területek ügyében, ahol türkmének laknak. Az olajban gazdag Kirkuk térségére utalva például leszögezte: a kurdok megszállás alatt tartják azt a kormányzóságot, semmihez nincs joguk ott.

A török államfő nem részletezte, hogy milyen intézkedésekre gondol pontosan.

Kirkukban sok arab és türkmén is él, a kurd pesmerga harcosok 2014-ben vették fennhatóságuk alá, miután kiűzték onnan az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szélsőségeseit. A terület közigazgatásilag a bagdadi központi vezetéshez tartozik. Az iraki kurd területeken szeptember 25-én tartottak népszavazást az Irakhoz tartozó térség függetlenségéről. A referendumon a szavazók 93 százaléka voksolt igennel arra, hogy Kurdisztán régió és a körülötte lévő, részben kurdok lakta területek független állammá alakuljanak. 

A térségben Törökország mellett maga Irak, továbbá Irán és Szíria is ellenzi a kurdok függetlenné válását. Ankara, Teherán és Damaszkusz egyaránt attól tart, hogy a lépés felerősítené a területükön élő kurd kisebbség szeparatista törekvéseit.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X