Németországban is pusztító vihar tombolt
Legalább heten meghaltak és sokan megsérültek Németországban a Xavier nevű viharban, amely az ország északi térségére csapott le csütörtökön.
Az anyagi károkat és közlekedési fennakadásokat okozó vihar Hamburgban és Mecklenburg-elő-Pomerániában egy-egy, Brandenburg tartományban két ember életét követelte. Hárman az autójukra dőlő fa okozta sérülésekbe haltak bele, a negyedik áldozat pedig azért vesztette életét, mert egy leszakadt faág a kocsijának szélvédőjébe csapódott.
Az országos meteorológiai szolgálat (DWD) figyelmeztetést adott ki, amely szerint az óránkénti 110–120 kilométeres sebességű széllökésekkel érkezett vihar miatt az egész országban veszélyes fák, nagyobb épületek és villamos felsővezetékek közelében tartózkodni.
A legnagyobb fennakadás Berlinben keletkezett, ahol leállították a közlekedést a városi gyorsvasút (S-Bahn) teljes hálózatán és valamennnyi villamosvonalon. A két nemzetközi repülőtéren akadozik a közlekedés, Schönefelden és Tegel is a járatok késésével kell számolni.
A tűzoltóság rendkívüli állapotot hirdetett, miután délután alig egy óra alatt csaknem 300 riasztást kaptak. Hamburgban, ahol már délelőtt megérkezett a vihar, a tűzoltókat 600 helyszínre hívták kidőlt fák, leszakadt felsővezetékek, megrongálódott tetőszerkezetek miatt. Máshol a heves esőzés okoz gondot, Kielben például négyzetméterenként 50 liter csapadékot hullott.
A vonatközlekedést az ország északi részén mindenütt leállították, így nem járnak a vonatok Hamburgban, Brémában, Schleswig-Holsteinben, Meckelnburg-Elő-Pomerániában, Alsó-Szászországban és Brandenburgban sem.
A DWD előrejelzése szerint a nyugatról kelet felé tartó front péntekre elvonult Németország fölül.
- 40696 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 40698 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 40698 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 40699 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 40701 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 40701 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni