Tüzérséggel lőtték egymást a kurd és iraki erők


-A A+

A kurdisztáni ellenőrzésű Kirkuk városától délre tüzérséggel lőtték egymást a kurd és iraki erők – közölték kurd és iraki tisztviselők hétfőre virradóra.

Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint a Kirkuk és a városhoz közeli olajmezők irányítását célzó iraki hadművelet során tüzérségi támadást mértek egymásra az iraki erők és a kurd hadsereg, a pesmerga.

Iraki katonai források is megerősítették, hogy eldördültek a fegyverek. Közlésük szerint Katyusa rakétákat vetettek be a szembenálló felek az elmérgesedni látszó konfliktusban. A Rudau kurdisztáni televízió élő tudósításában nehézgépfegyverek kerepelése hallható.

Ellentmondó információk

A fejleményekről egymásnak ellentmondó hírek látnak napvilágot. Az iraki oldal azt állította, hogy kiterjedt területeket vontak Bagdad ellenőrzése alá, ráadásul egy puskalövés nélkül. Az irakiak továbbá azt közölték, hogy összecsapás nélkül átvették a Kirkuk melletti K-1 légi támaszpont ellenőrzését.

A kurd oldal azt közölte, hogy egyetlen olajmező sem került iraki kézre. A légi bázissal kapcsolatban egyelőre nem érkezett értesülés kurd oldalról.

Maszúd Barzáni kurd elnök az események hatására felhatalmazta a pesmergát, hogy szembeszálljanak a Hasd es-Saabi (Népi Mozgósítási Erők) nagy többségében síita milíciákat összefogó ernyőszervezettel, amely az iraki kormányerők oldalán harcol. Ez utóbbi fegyveres csoport Iránhoz áll közel, bírálói szerint pedig ugyanannyira szélsőségesek, mint más, szunnita fegyveres csoportok. A kurdok többsége szunnita muzulmán.

Amennyiben tüzet nyit bármely nem katonai szervezet, a pesmerga erőt alkalmazhat a támadás visszaveréséhez – mondta Barzáni a síita szervezetre utalva. Az Iraki Kurdisztán elnöke ugyanakkor utasította a kurd fegyveres erőket, hogy ne kezdeményezzenek összecsapást.

Páncélos hadosztály és önkéntesek 

Az elnök a bagdadi kormányhoz szólva – vélhetően a kurdok ellen számos atrocitást elkövető Szaddam Huszein néhai iraki diktátorra utalva – azt mondta: a jelenlegi iraki hatalom nem erősebb az elődjeinél, nem fogja megtörni a kurdok akaraterejét. A Rudau legfrissebb híre szerint a Népi Mozgósítási Erők legalább hét tagját ölte meg a pesmerga.

Haider al-Abádi iraki miniszterelnök korábban utasította a kormányerőket, hogy a pesmerga és a helyiek közreműködésével biztosítsák a rendet Kirkukban. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a kormányerők elsődleges célja a kirkuki állampolgárok védelme, és felszólította a helyieket az együttműködésre. Az iraki erők eközben azt közölték, hogy a Hasd es-Saabi közvetlenül nem vesz részt a „rendteremtő” műveletekben.

Sajtóértesülések szerint a hétfőre virradóra indított iraki műveletekben az iraki különleges erők, a terrorelhárítási alakulatok, valamint egy páncélos hadosztály is részt vesz.

A Rudau tudósítása szerint eközben Kirkukban folyamatosan gyűlnek az önkéntesek, hogy fegyvert ragadjanak, és megvédjék a várost főként a Hasd es-Saabitól.

Habár az olajban gazdag Kirkuk tartomány nem része az iraki autonóm Kurdisztánnak, ott is megtartották a szeptember 25-i kurd függetlenségi népszavazást. Az iraki kormány válaszul a népszavazásra számos gazdasági és jogi intézkedést hozott, hogy elszigetelje a kurd területeket.

Kirkuk kormányzóság bizonyos térségeit az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettől foglalták el a kurd erők, és bagdadi nyomásra sem tűnnek hajlandóak arra, hogy megváljanak tőle.

A Rudau értesülései szerint Bagdad pénteken ultimátumot adott Erbílnek: hat követelést megfogalmazó listát terjesztett elő, teljesítésükre pedig helyi idő szerint vasárnap hajnali 2 óráig adott időt. A dokumentum egyebek között azt követelte, hogy a kurd hatóságok adják át az iraki kormányerőknek a Kirkuk kormányzóság azonos nevű székhelyének repülőtere, a K-1 nevű légi bázis és a kormányzóság összes olajmezője fölötti ellenőrzést, és szolgáltassák be az Iszlám Állam dzsihadista szervezettől szerzett hadizsákmányt.








EZT OLVASTA MÁR?

X