Magyar államtitkár látogatta meg Tóásót Bolíviában


-A A+

Tóásó Elődöt is felkereste La Paz-i börtönében Győri Enikő magyar külügyminisztériumi államtitkár, aki csütörtöki bolíviai tárgyalásain - a kétoldalú kapcsolatok lehetőségeinek áttekintése mellett - fellépett azért, hogy a magyar állampolgárságú Tóásó szabadlábon védekezhessen az ellene és társai ellen folyó perben.toaso

Győri Enikő az MTI-nek telefonon elmondta, a bolíviai külügyminiszter-helyettessel áttekintették, Magyarország hogyan tudja kivenni a részét az Európai Unió és Latin-Amerika között élénkülő kapcsolatokból. "Beszéltünk ösztöndíjas és vízügyi együttműködésről, jeleztem, hogy egy nagy ENSZ vízügyi konferenciát rendez Magyarország októberben, és erre meghívtam Bolíviát, amely számára a víz stratégiai kérdés" - mondta. Hozzátette, jó lenne felélénkíteni a két ország között korábban volt agrár- és más, mérnöki együttműködést is.

A találkozó legfontosabb témája azonban Tóásó Előd ügye volt, akit 2009-ben azzal a váddal vettek őrizetbe, hogy egy terrorcsoport tagjaként meg akarta gyilkolni Evo Morales elnököt. Győri Enikő jelezte: Magyarországnak szuverén joga, hogy a magyar állampolgárok emberi jogainak tiszteletben tartását kiemelten kezelje.

"Minden körülmények között fontosnak tartjuk - hangsúlyozta -, hogy (...) a büntetőjogi felelősségre vonásra ésszerű időben, politikai befolyástól mentesen, egy tisztességes eljárás során és a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségekkel összhangban kerüljön sor."

Győri Enikő kérte tárgyalópartnerétől, Tóásót helyezzék szabadlábra, hogy tisztességes eljárásban szabadon védekezhessen. Az államtitkár tájékoztatta vendéglátóját, hogy Magyarország "a nemzetközi nyomásgyakorlás mindenféle formájával élni fog a jövőben is". Az MTI-nek egyebek közt felidézte, van már egy határozat az ENSZ genfi Emberi Jogi Tanácsának egyik munkacsoportjától, amely kimondja, hogy Tóásó Előd jogai sérültek, és felszólítja a bolíviai hatóságokat, hogy engedjék szabadon. Magyarország az Európai Unió külügyi szolgálatához is fordult az ügyben.

Győri Enikő a bolíviai fővárosban pénteken találkozik az EU La Paz-i delegációvezetőjével. Egyeztet a spanyol és a német nagykövettel is, akiket már korábban felkért a magyar kormány, hogy járjon el az ügyben, emellett eljárást kezdeményeztek az úgynevezett Amerika-közi szervezet emberi jogi csoportjánál is. "Ezt a nyomásgyakorlást fenn fogjuk tartani" - mondta.

Az államtitkár beszámolt róla, hogy La Paz-i börtönében meglátogatta a 2009 óta fogva tartott Tóásó Elődöt, akivel hosszan beszélgetett az ellene folyó eljárásról, és kapott tőle egy listát az eljárás során vele történt jogsértésekről. Győri Enikő meggyőződhetett "az igen embert próbáló helyi börtönkörülményekről is".

Ennek kapcsán az államtitkár elmondta, hogy a bolíviai tárgyalópartnerét kérte, vegyék figyelembe, hogy Tóásó Előd ellátásában a család több mint tízezer kilométeres távolságból igyekszik erőn felül segíteni. Emellett Magyarország helyi tiszteletbeli konzulja hetente látogatja Tóásót, aki időközben megnősült, és most a felesége hordja neki az ételt a börtönbe.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X