Visszafoglalták az Iszlám Állam fővárosát


-A A+

Az Egyesült Államok által támogatott szíriai milíciák teljesen visszafoglalták Rakkát az Iszlám Állam dzsihadista szervezettől - közölte kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű londoni székhelyű civil aktivistaszervezet, majd megerősítette ezt a milíciaszövetség egyik szóvivője.

A kurd és arab milíciák alkotta Szíriai Demokratikus Erők (SZDE) - amelyet az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció támogat - június óta támadják a dzsihadistákat a kelet-szíriai Rakkában. A milicisták egyik szóvivője közölte kedden, hogy néhány órán belül az utolsó talpalatnyi területet is elfoglalják az Iszlám Államtól.

Hírügynökségek nem sokkal korábban jelentették, hogy az SZDE legnagyobb tagmilíciája, a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) kitűzte zászlaját a rakkai stadion felett, amely azon kevés létesítmények egyike volt a városban, amelyet a dzsihadisták még ellenőrzésük alatt tartottak. A stadionban is befejeződtek a harcok, az épületet és a sportpálya talaját azonban egyelőre nem tudták megtisztítani az aknáktól. A dzsihadisták másik, sokáig tartott bástyája a kórház volt a városban.

Szemtanúk szerint már csak szórványosan hallhatók lövések Rakkában, közben pedig az SZDE harcosai ünnepelnek az utcákon. As-Sark Al-Auszat című pánarab napilap arról számolt be kedden internetes felületén, hogy az Iszlám Állam oldalán Rakkában harcoló külföldi zsoldosok megadták magukat.  








EZT OLVASTA MÁR?

X