Kövér: előbb magyarok legyünk, s csak utána párttagok


-A A+

Kövér László szerint nehéz év áll a környező országok magyar nemzeti közösségei előtt, de egységes fellépéssel a nemzetpolitikai veszélyből nemzetpolitikai esélyt kovácsolhatunk. Az Országgyűlés elnöke erről a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris munkaülésén beszélt pénteken, Budapesten.kover

A házelnök az ülés elején mondott köszöntőjét azzal kezdte: nehéz év áll Magyarország, valamint a környező országokban élő magyar nemzeti közösségei előtt is. Felhívta a figyelmet arra, hogy népszámlálási adatok szerint az 1992 és 2002 közötti időszakhoz hasonlóan az elmúlt tíz évben is 10 százalékos lélekszámcsökkenés követezett be minden nemzeti közösségben. Ha ezt nem sikerül megállítani vagy rövid távon mérsékelni, akkor a politikai érdekképviselet is veszélybe kerülhet, mert 20 év múlva elfogynak, akiket a politikának képviselnie kellene - mutatott rá Kövér László.

Emellett - mondta - a nemzeti közösségeket az elmúlt tíz évben nemcsak a politika viharai, hanem pénzügyi, szociális válság nehézségei is megviselték, és ezekben a szociálisan feszült szituációkban mindig nagy a veszélye annak, hogy a magyar közösségeket "jelképes vagy valóságos agresszió" éri. Ezzel kapcsolatban utalt a székely zászló körüli "hisztériakeltésre", illetve a folytatódó magyarverésekre Délvidéken.

Úgy fogalmazott: "bizonyos értelemben fordulóponthoz is érkeztünk, kérdés, hogy néhány sarkalatos magyar ügyben tudunk-e először magyarok és csak utána valamilyen pártállásúak, jobboldaliak vagy baloldaliak lenni". Ha igen, akkor saját esélyeinket növeljük a gondjaink megoldására, amennyiben nem, akkor folytatódnak azok a nemzeti folyamatok, amelyek kézzelfogható közelségbe hozták a "legsúlyosabb kilátásokat", amelyekre ezelőtt 20 éve nem gondoltunk - mondta a házelnök.

Ugyanakkor kijelentette: ha tudunk egységesen fellépni minden fórumon, akkor van esélyünk arra, hogy a nemzetpolitikai veszélyből nemzetpolitikai esélyt kovácsoljunk. Reményét fejezte ki, hogy a KMKF tanácskozása közelebb visz ehhez.

Kövér László a KMKF résztvevőit tájékoztatta arról, hogy az LMP frakciójának megszűnése miatt, és az LMP-ből való kilépéssel Szabó Tímea és Dorosz Dávod elveszítették mandátumukat a KMKF-ben, ugyanakkor Mile Lajos - aki az LMP tagja maradt - független képviselőként továbbra is részt vesz az üléseken.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X