Október 23.: szakadó esőben vonták fel a nemzeti lobogót az Országház előtt


-A A+

Katonai tiszteletadás mellett, Áder János magyar köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnökének jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulóján hétfő reggel az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren.

A szakadó esőben, erős szélben zajló ünnepségen a lobogót a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel. Az eseményen közreműködött a Központi Katonazenekar és a Nemzeti Lovas Díszegység. A Parlament főlépcsője feletti két erkélyen egy-egy magyar zászló lengett, az egyik a forradalom emlékére lyukas volt. 

A ceremónián jelen volt a kormány több tagja, részt vettek katonai és állami szervezetek képviselői, ott volt a diplomáciai testület több tagja.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által szervezett központi programok kiemelt rendezvényét - romániai idő szerint - 16.00 órakor a Terror Háza Múzeumnál tartják, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet. Emellett a fővárosban, országszerte és külföldön is számos megemlékezéssel, programmal várják az ünneplőket, családokat. A Nyitott Parlament keretében ingyenesen tekinthető meg a díszlépcsőház, a kupolacsarnok, az ott elhelyezett Szent Korona. Este Szabadságkoncertet tartanak a Millenárison.

A Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájában egész nap protokollmentes megemlékezéseket tartanak.

A rendezvényekkel összefüggésben országszerte és a fővárosban is forgalomkorlátozásokra kell készülni.

Kósa: a magyarokat, bárhol éljenek is, összeköti a szabadság szeretete

Kósa Lajos tárca nélküli miniszter a hétvégén, kaliforniai magyarokkal ünnepelve az 1956-os forradalmat és szabadságharcot, Los Angelesben leszögezte: a magyarokat, bárhol éljenek is, összeköti a szabadság szeretete és a küzdelem érte. Vasárnap Los Angelesben a Mindszenty téren Kósa Lajos - a konzulátus és a magyar szervezetek képviselőivel együtt - megkoszorúzta az 1956-os emlékművet. Először fordult elő, hogy a helyi örmény közösség képviselői is megjelentek az emlékezésen.

A koszorúzás után a Magyar Házban szavalatokkal, néptáncbemutatóval, muzsikával folytatódott az ünnepség, amelyen a tárca nélküli miniszter beszédet mondott. Kósa Lajos hangsúlyozta, hogy a magyarság története sikertörténet, a szabadságért folytatott folyamatos küzdelmek sikertörténete. "1956 forradalma ugyan rövid távon elbukott, de a mai magyar valóság és demokrácia 1956-ból sarjadt. Ha nincs '56, akkor nincs '89 sem" - fogalmazott. Hozzátette: a magyarokat összeköti a szabadság vágya és a küzdelem a szabadságért, s ez akkor is megvan bennük, miközben az ország szilárd tagja szövetségi rendszereknek, például a NATO-nak, az Európai Uniónak vagy a V4-es országcsoport összefogásának. 

Kósa Lajos egy nappal korábban a San Franciscótól délre eső Redwood Cityben élő magyar közösséggel ünnepelt. Az ottani református templomban tartott megemlékezésen kiemelte: a magyar kormány nemzetpolitikájának hitvallása, hogy a világban élő 15 millió magyar mindegyike a magyar sorsközösség tagja, összetartozik, bárhol éljen is a világban, s a kormány törődik velük. 

Az amerikai magyar közösségek szerte az Egyesült Államokban megemlékeztek '56-ról. A floridai Orlando magyar iskolájában már szombaton emlékműsort tartottak, vasárnap pedig sok helyütt - így például a fővárosban, Washingtonban, a floridai Venice városában vagy Miamiban - istentiszteletek keretében emlékeztek a 61 esztendővel ezelőtti napokra. A floridai Naples városában Talpra magyar! címmel rendeztek ünnepséget. Megemlékezéseket, ünnepségeket tartottak Grand Rapidsben, Detroitban, Minnesotában, Chicagóban, Bostonban, Clevelandben is.








EZT OLVASTA MÁR?

X