Kelemen: minden próbálkozás ellenére életben vagyunk


-A A+

Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke az erdélyi magyarság sorsát is befolyásoló politikai történésekről számolt be a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma pénteki plenáris ülésén.

kover-hunor„Az elmúlt esztendőben embert próbáló időket éltünk át, ám két választás után elmondhatjuk, hogy minden próbálkozás ellenére, politikai értelemben életben vagyunk, életben maradtunk. Ez sokakat keserűséggel tölt el, értetlenül állnak a tények előtt és a harc folytatásáról nyilatkoznak. Nemcsak életben maradtunk, hanem sikerült megszereznünk azt a társadalmi támogatást, amely önkormányzati és parlamenti képviseletet biztosít az erdélyi magyarságnak. Vannak fájó veszteségeink, elvesztettük Szatmár és Maros megyét, valamint Szatmárnémetit. De növeltük helyi tanácsosaink számát, 19-el több polgármesterünk van 2008-hoz képest, és szavazatszámban is többet kaptunk, mint négy évvel azelőtt.

A parlamenti választásokon az RMDSZ elérte az 5 százalékot úgy, hogy hatalmas román felhajtóerő működött, és minden bejelentéssel, állásfoglalással ellentétesen volt magyar-magyar verseny. Mindezek ellenére a Szövetség megszerezte a magyar szavazatok 89 százalékát, a magyar ellenpárt még csak a közelébe sem került egyetlen mandátumnak sem. Összegzésként, 2012 után erős önkormányzati és parlamenti képviseletet szerzett az RMDSZ, amellyel az erdélyi magyar nemzetközösség érdekeit védi” – számolt be az RMDSZ elnöke az elmúlt esztendő politikai eseményeiről.

Ezt követően Kelemen Hunor ismertette mindazokat a politikai döntéseket, amelyekről 2013-ban hoz döntést a román parlament. Emlékeztetett arra, hogy 70 százalékos parlamenti többséggel néznek szembe, amely döntést tud hozni az RMDSZ nélkül minden kérdésben.

Tájékoztatása szerint Románia idén alkotmánymódosításra készül, át akarja alakítani a fejlesztési régiókat egy közigazgatási reform keretében és új választójogi törvényt fogad el, amely 2016-tól kezdődően lép életbe. "És eközben nap, mint nap meg kell védenünk az eddig megszerzett jogainkat: közösségi szimbólumaink használatának jogát, az anyanyelv használatát és az oktatási rendszerben elért eredményeket. Mindezt olyan körülmények között, hogy a Szociál–liberális Szövetség olyan parlamenti többség, amelyben a magyarellenes indulatok, a nacionalista érzelmek jelen vannak, míg a román ellenzék végelgyengülésben szenved es nemhogy a mi, de meg a saját problémáira sem képes figyelni” – részletezte a szövetségi elnök.kmkf

Kelemen megköszönte a közösségi szimbólumokkal kapcsolatos szolidaritást azoknak, akik ezt önzetlenül tettek. "Ugyanakkor egy szerény és tiszteletteljes kéréssel is szeretnék a magyar politikai élet szereplőihez fordulni: minden segítségnyújtás előtt legalább egy pár órával, próbáljunk meg egymással konzultálni. Nem árt, ha tudjuk, hogy segítség érkezik, nem árt, ha szólnak nekünk, hogy kapaszkodjunk meg, mert a mi ügyünk mellé állnak, és összehangoljuk cselekvési terveinket. Mert azt pontosan látnunk kell, hogy végső soron ezeket a problémákat nekünk kell otthon megoldanunk, és ebben a pillanatban nehezen tudunk olyan román partnereket találni, akik kiállnak mellettünk” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor kitért az európai polgári kezdeményezés fontosságára, ismertetve azt az együttműködési megállapodást, amelyet az RMDSZ, a Dél-tiroli Néppárt és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója kötött. Ennek mentén párbeszéd kezdődött az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács, valamint a Magyar Polgári Párt között.

Az RMDSZ elnöke felszólalása végén felhívta a figyelmet, hogy a romániai régióátszervezés a legfontosabb politikai téma ebben a pillanatban a szövetség számára, mert fennáll annak a veszélye, hogy szétverjék a magyarság székelyföldi erejét.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X