Teljhatalmat kap a kínai elnök


-A A+

Megválasztotta a Kínai Kommunista Párt új központi bizottságát a 90 millió tagot számláló párt kedden záruló 19. kongresszusa - jelentette a Hszinhua hírügynökség.

A 200 szavazati joggal rendelkező tagból álló grémium a kongresszus befejezése után, szerdán adja majd áldását a mostanáig 25 tagú politikai bizottság és a legfelsőbb vezetés, a héttagú állandó bizottság összetételére. Elemzők várakozása szerint mindkét testület személyi összetétele alaposan megújul majd, megerősítve ezzel "a kínai szocializmus új korszakát" ígérő államfő, Hszi Csin-ping főtitkár hatalmi helyzetét.

Szinte biztos, hogy a kongresszus 2300 küldötte rögzíteni fogja az állampárt alapszabályában a főtitkár "ideológiai örökségét", és a neve is bekerül majd oda, amivel Hszi egy sorba kerül a Kínai Népköztársaság megalapítójával Mao Ce-tunggal, és a kínai gazdasági reformok egykori atyjával, Teng Hsziao-pinggel.








EZT OLVASTA MÁR?

X