Öt millió dollárra perli egy áldozat a Weinstein-vállalatot


-A A+

Ötmillió dolláros polgári kártérítési pert indított a The Weinstein Co. produkciós vállalat ellen a szexuális zaklatással és erőszakkal vádolt Harvey Weinstein egyik áldozata, Dominique Huette színésznő. 

Az egyre gyűrűző botrány lassan maga alá temeti a céget is, amelynek egyes elemzők szerint heteken belül csődöt kell jelentenie.

Dominique Huette színésznő kedden nyújtott be keresetet egy Los Angeles-i bíróságon a The Weinstein Co. ellen, amelyben bűnrészességgel vádolta meg a vállalatot, mert szerinte tisztában volt azzal, hogy Harvey Weinstein hogyan bánik a nőkkel. A színésznő azt állítja: a producer 2010-ben a Beverly Hills-i Peninsula Hotelben orális szexuális erőszakot követett el rajta.

Huette a polgári peres keresetben azt állítja, hogy Weinstein egy megbeszélésre hívta a szobájába, ahol fürdőköpenyben fogadta és szexuális ajánlatot tett neki karrierje támogatását ígérve cserébe. A színésznő elmondása szerint többször tiltakozott, de aztán a kényszer hatására engedett a producernek.

Huette ötmillió dollárra perli a produkciós céget. A színésznő ügyvédje szerint a perrel megbízója változást szeretne elérni Hollywoodban. Huette a szexuális erőszak ügyében nem vette fel a kapcsolatot a Los Angeles-i rendőrséggel, egyelőre a Weinstein elleni zaklatási vádak után nyomozó rendőrség sem lépett kapcsolatba a színésznővel – fűzte hozzá az ügyvéd.

Elemzők: a vállalat a csőd szélén áll

A TMZ.com szerdán közölt értesülései szerint a The Weinstein Co. vállalattal egyre több partner mondja fel az együttműködést, a cég szabadesése egyes elemzők véleménye alapján heteken belül csődhöz vezethet. Ezt a lehetőséget a Weinstein cég szóvivője határozottan cáfolta.

Legutóbb a Lexust gyártó japán Toyota vállalat jelentette be, hogy a botrány miatt megszakítja partneri szerződését a Weinstein céggel. Az autógyár volt a Weinsteinék által készített Project Runaway valóságshow egyik szponzora is. A műsor 16. évadja még a szponzor közreműködésével készült, de a vállalat közleményében hangsúlyozta, többé nem jelenik meg Lexus a sorozatban és a japán cég az egyéb televíziós és filmes projektekben való együttműködésnek is véget vet Weinsteinékkel – ismertette a The Hollywood Reporter szerdán.








EZT OLVASTA MÁR?

X