Halász János lesz L. Simon László utóda


-A A+

Távozik posztjáról a hónap végén L. Simon László magyar kultúráért felelős államtitkár, utóda Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) eddigi parlamenti államtitkára lesz - jelentette be Balog Zoltán miniszter. Balog Zoltán közlése szerint a változások február 27-én lépnek életbe, a köztársasági elnök akkor adja át a megbízóleveleket az új államtitkároknak.

lsmon resize


Az Emmi átalakításáról tartott tájékoztatón a tárcavezető elmondta: az együttműködés terén L. Simon László és közte mutatkozó véleménykülönbség vezetett az államtitkár leváltásához. A miniszter azonban hangsúlyozta: nagyra értékeli L. Simon László személyét és munkáját is, ezért arra kérte a Fidesz és a KDNP frakcióvezetőjét, valamint a miniszterelnököt: támogassák, hogy a távozó államtitkár vissza tudjon térni az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának élére.

halaszjanos masolat

L. Simon László utóda március 1-jétől Halász János, az Emmi jelenlegi parlamenti államtitkára lesz, aki "már bizonyított", az első Orbán-kormány idején például az akkori kulturális tárca államtitkáraként - jegyezte meg a miniszter, hozzátéve: Halász János utóda Doncsev András lesz.

L. Simon László köszönetet mondott azért, hogy nyolc hónapig irányíthatta az államtitkárságot, noha elismerte, kinevezésekor nem ennyi időre készült. "Nem a Magyar Művészeti Akadémia volt a köztünk meglévő véleménykülönbség oka" - hangsúlyozta, hozzátéve: "nem szakmai okokból távozom, miniszter úr és köztem habitusbeli különbség van".

A Nemzeti Kulturális Alap alelnöki tisztségét továbbra is ellátó kultúrpolitikus kiemelte, hogy továbbra is a kormánykoalíció sikeréért fog munkálkodni azzal a Halász Jánossal is, akivel csaknem egy évtizede dolgozik együtt.

Az államtitkárság élén elért legfontosabb eredmények közül L. Simon László kiemelte többek között az új közgyűjteményi törvény elfogadását, a vidéki kulturális intézményrendszer sikeres átalakítását, az uniós forrásokból megvalósuló múzeumi beruházásokat, a városligeti múzeumi negyedről szóló kormányhatározat megszületését, az összes megyei levéltárat is integráló Magyar Nemzeti Levéltár létrehozását és finanszírozásnak növelését, a Magyar Művelődési Intézet átalakítását, valamint az artmozik helyzetének megoldását.

Halász János elmondta, hogy Magyarország megújulásakor nagyon fontos szerepe van a kulturális intézményrendszer megújulásának. A területen elindult munkát folytatni akarja, együttműködve Balog Zoltánnal, államtitkár kollégáival és más tárcákkal, valamint az intézményesült civil szervezetekkel.

Halász János újságírói kérdésre válaszolva közölte: jó viszonyban van Fekete Györggyel, az MMA elnökével és helyesnek tartja a Műcsarnok tulajdonjogának átadását a művészeti akadémia számára. Mint elmondta, az Emmi által benyújtott törvénymódosítás egyelőre nem szól arról, hogy az MMA egyetértési jogot kapna a Műcsarnokot működtető nonprofit kft. irányításában, "amikor erről szólni kell, azt mindenkivel közölni fogjuk időben" - fogalmazott.

Halász János az MTI-nek arra a kérdésére, hogy támogatja-e a kulturális intézményvezetői pályázati rendszer L. Simon László által felvetett átalakítását, elmondta: még folyik a kérdés megvitatása a frakcióban és sokkal tágabb körben a kulturális élet szereplőivel is. Az államtitkár emlékeztetett: tavaly nyáron maga is az L. Simon Lászlóéhoz hasonló törvénymódosítást készült beterjeszteni.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X