Madridban volt jelenésük a lázadással vádolt katalán politikusoknak


-A A+

Elnapolta a spanyol legfelsőbb bíróság a feloszlatott katalán parlament elnökségi tagjainak meghallgatását csütörtökön Madridban. A legfelsőbb bíróság tárgyalásával egyszerre a madridi központi büntetőbíróságon is tárgyalás kezdődött, ahol kilenc volt katalán kormánytag jelent meg, eleget téve az idézésnek.

Pablo Llarena bíró egy hét múlva, jövő hét csütörtökre idézte be újra a hat katalán politikust, hogy vallomást tegyenek. A halasztás a védőügyvédek kezdeményezték arra hivatkozva, hogy az idézést kevesebb mint 24 órával ezelőtt kapták meg, amely nem volt elegendő az ügy tanulmányozására és a felkészülésre. 

Xavier Melero ügyvéd az épületből távozva újságíróknak elmondta: a bíróság elrendelte az érintettek rendőrségi megfigyelését is, ami azonban nem fizikai követést jelent, hanem azt, hogy folyamatosan, bármikor elérhetőnek kell lenniük a hatóságok számára mobiltelefonon a következő egy hétben. Az ügyvéd véleménye szerint azokra nézve, akik megjelentek most a bíróságon, káros következményekkel járhat, hogy Carles Puigdemont leváltott katalán elnök nem tett eleget az idézésnek, és ráadásul külföldön, Belgiumban tartózkodik.

A bíróság épülete előtt a tárgyalás kezdete előtt spanyol egységpárti tüntetők és a katalán függetlenséget támogatók csoportja is megjelent. Több, be nem idézett katalán függetlenségpárt politikus utazott Madridba, hogy személyes jelenlétével fejezze ki támogatását, ahogy a katalán pártok spanyol parlamenti képviselői közül is megjelentek néhányan.

A legfelsőbb bíróság tárgyalásával egyszerre a madridi központi büntetőbíróságon is tárgyalás kezdődött, ahol kilenc volt katalán kormánytag jelent meg, eleget téve az idézésnek.

A spanyol sajtóban megjelent legfrissebb információk szerint a hiányzók, Carles Puigdemont leváltott elnök és kormányának további négy tagja Brüsszelben tartózkodnak. Puigdemont belga ügyvédje pedig kezdeményezte a spanyol bíróságnál, hogy ügyfele videokonferencián tehessen vallomást.

José Manuel Maza spanyol főügyész hétfőn kezdeményezte büntetőeljárás megindítását lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen. „Döntéseikkel és tetteikkel az elmúlt két év során intézményi válságot idéztek elő, amely a függetlenség egyoldalú kinyilvánításában tetőzött, az alkotmány teljes semmibevételével, október 27-én” – hangsúlyozta a főügyész.








EZT OLVASTA MÁR?

X