Súlyos vádak érték Hillary Clintont


-A A+

Donna Brazile, a Demokrata Párt volt vezetője politikai bombát robbantott csütörtökön: azt állítja, hogy Hillary Clinton a párt volt elnökjelöltje a Demokrata Pártot illető pénzeket használt saját kampányára az akkori pártvezetéssel titokban kötött megállapodás ellenére.

Donna Brazile, aki tavaly nyáron, az elnökjelölt-állító konvenció és az előző vezető lemondatása után vette át a Demokrata Országos Bizottság (DNC, a pártvezetés) irányítását, állítását a jövő héten megjelenő könyvében fejtette ki. A Politico című lap a hétvégi magazinjában terjedelmes részletet közölt a könyvből, és internetes oldalán már csütörtökön nyilvánosságra hozta.

Brazile, aki átmeneti ideig volt vezetője a pártnak, azt állítja, hogy a DNC vezetése már 2015 augusztusában a nyilvánosság és a párt több vezető személyisége kizárásával megegyezett Clintonnal, hogy átengedi neki az ellenőrzést a párt valamennyi politikusának kampánya és a kampánypénzek fölött. Cserébe a Clinton-kampány azt ígérte: a kampányadományok gyűjtésével nemcsak Hillary Clintont segíti majd, hanem az egész pártot, a többi demokrata jelölt kampányának finanszírozásában. "Ez ugyan nem bűncselekmény, de szerintem erodálta a párt tisztességét" - állapította meg Brazile.

Az amerikai gyakorlat szerint az elnökjelöltek valóban átveszik pártjuk kampányának irányítását is, de csakis azután, amikor már megválasztották őket elnökjelöltnek. Hillary Clinton azonban 2015-ben hivatalosan még elnökjelölt-aspiráns sem volt.

A volt pártvezető részletezte azt is, hogy a DNC 24 millió dolláros adóssággal küszködött, ennek 80 százalékát átvállalta a Clinton-kampány, amely a megállapodással ellentétesen a kampányrendezvényekből és adományokból beérkező pénzösszegeket nem osztotta meg a párttal, hanem "csak" a munkatársak fizetésére és az alapvető kiadásokra elégséges minimális "apanázst" adott a DNC-nek.

Ígéret Sandersnek

Brazile megírta azt is: azért kezdett vizsgálódni, mert ígéretet tett Bernie Sanders szenátornak, aki Hillary Clinton vetélytársa volt az elnökjelöltségért folytatott küzdelemben, hogy utánanéz, vajon a DNC szándékosan "elcsalta-e" az előválasztásokat úgy, hogy biztosítsa Clinton elnökjelöltségét. A volt pártvezető azt állította, hogy ezt tanúsító bizonyítékok helyett a 2015-ös megállapodást találta.

A tavaly a DNC számítógépes rendszere ellen elkövetett hackertámadásoknak köszönhetően nyilvánosságra került elektronikus levelekből már a választási kampány idején kiderült, hogy a Clinton-kampány munkatársai és Debbie Wassermann Schultz, a DNC akkori vezetője módszeresen lejáratták Bernie Sanders szenátort annak érdekében, hogy Clinton legyen a demokraták elnökjelöltje.

Donna Brazile egyébként a CNN hírtelevíziónak is munkatársa volt tavaly, de a tévé megvált tőle, amikor kiderült, hogy az elnökjelölti tévéviták kérdéseit előre odaadta a Clinton-kampánynak.

"Durván átvertek bennünket"

A Politico által nyilvánosságra hozott könyvrészlet politikai bombát robbantott Washingtonban.

A The Washington Post című lap csütörtök este az internetes oldalán hozta nyilvánosságra demokrata párti politikusok reakcióit. Ray Buckley, a Demokrata Párt New Hampshire-i elnöke azt nyilatkozta: "amikor tavaly megtudtam Donnától, hogy mi történt, majdnem elájultam. Durván átvertek bennünket". Elizabeth Warren, massachusettsi demokrata szenátor a CNN hírtelevízióban szólalt meg. Leszögezte: a Clinton és Sanders közötti előválasztásokat elcsalták. "Ezért ezt a pártot felelősségre kell vonnunk" - fogalmazott. A DNC jelenlegi elnöke, Tom Perez a CNBC televíziónak adott interjújában kitért a múlt értékelése elől, és azt hangoztatta, hogy a 2020-as előválasztásokon biztosítják majd, hogy a folyamat "korrekt és átlátható" legyen.

Donald Trump elnök is reagált: csütörtökön a késő esti órákban Twitter-bejegyzést tett közzé, amelyben azt sugalmazta, hogy az igazságügyi minisztériumnak ki kellene vizsgálnia "az igazi összejátszást és a tisztességtelenséget".








EZT OLVASTA MÁR?

X