Ezért a karikatúráért kapott újabb halálos fenyegetéseket a Charlie Hebdo


-A A+

Feljelentést tett hétfőn a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap, amely újabb halálos fenyegetéseket kapott, miután múlt heti számának címlapján a szexuális zaklatással megvádolt Tariq Ramadan iszlamológusról közölt karikatúrát.

Riss lapigazgató az Europe1 rádióban elmondta, hogy a szerkesztőség ellen 2015. január 7-én elkövetett, 12 áldozatot követelő iszlamista merénylet óta - amelyet az al-Kaida terrorszervezet magára vállalt - nem szűntek meg a halálos fenyegetések a lap ellen. „Igazán soha nem szűntek meg a fenyegetések, de tény, hogy vannak csúcspontok, amikor egyértelmű halálos fenyegetéseket kapunk a közösségi oldalakon” – mondta a lapigazgató. „Most egy újabb érkezett. Nem könnyű megmondani, hogy komolyak-e ezek a fenyegetések vagy sem, de elvi okokból mindig komolyan vesszük és feljelentést teszünk" - tette hozzá. 

A karikaturista szerint "kissé meglepő, hogy azok után, ami Franciaországban történik három-négy éve, még mindig vannak ilyen erőszakos reakciók, felhívások gyilkosságra". „Mondhatunk bármit a Charlie Hebdóról, semmi gond. De valakit nem lehet halálosan megfenyegetni sem az utcán, sem egy lapban, sem sehol. Nem szabad feladni az elkötelezettségünket. Mi folytatjuk. Hűek maradtunk az irányvonalunkhoz" - mondta Riss. 

A lap múlt heti számának címlapján az egyik legismertebb iszlámszakértő, Tariq Ramadan erekcióban lévő nemi szervvel látható, felette "az iszlám hatodik pillére" felirattal. 

Tariq Ramadan, a Muzulmán Testvériség egyiptomi iszlamista szervezet alapítójának 55 éves svájci állampolgárságú unokája -, aki az oxfordi egyetem professzoraként a konzervatív muzulmán körökben nagy népszerűségnek örvend -, Franciaországban vitatott személyiség: a köztársaság világi jellegét hirdető és védő értelmiség a politikai iszlám hirdetőjeként tartja számon. Tariq Ramadan gyakori vendége a francia televíziók iszlámról szóló vitaműsorainak. 

A teológus a Facebookon reagált először a francia sajtóban megjelent vádakra, s azokat a "mindenkori ellenségei" által elindított rágalomhadjáratnak nevezte. Tarig Ramadan ellen tíz nappal ezelőtt érkezett az első feljelentés nemi erőszak, szexuális támadás és fenyegetés vádjával, majd csütörtökön egy másik nő hasonló vádakkal tett ellene egy második feljelentést.








EZT OLVASTA MÁR?

X