Fidesz-kongresszus: egyhangúlag választották újra pártelnöknek Orbán Viktort


-A A+

Magyarország meg fogja védeni határait, meg fogja akadályozni a "Soros-terv" megvalósítását, és végül ezt a küzdelmet is megnyeri - mondta Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke vasárnap a kormánypárt XXVII., tisztújító kongresszusán, Budapesten, a Hungexpón. A miniszterelnököt a küldöttek egyhangúlag, 1358 szavazattal választották újra pártelnöknek.

Amikor azt mondjuk, "védjük meg Magyarországot", akkor azt hirdetjük: meg kell védenünk a munkát, a családot, a biztonságot, a törvények uralmát, az eredményeket, a magyar kultúrát és a jövőnket - hangsúlyozta a pártelnök-miniszterelnök.

Soros, Soros, Soros

Szavai szerint a "Soros-birodalom" fenyegeti Magyarországot, mert útjában állunk annak a tervnek, amely a nemzeteket fel akarja számolni, és kevert népességű Európát akar létrehozni. Ezért a "Soros-terv" végrehajtása érdekében egész Európában el akarják takarítani az útból a nemzeti érdekeket képviselő kormányokat, "ideértve bennünket is" - mondta Orbán Viktor.

Hozzátette: "Soros NGO-i" behálózták az európai döntéshozatal összes meghatározó fórumát, jelen vannak egyes magyar pártok hátországaiban is, és úgy viselkednek, mint egykor a szovjet kommunista párt agitációs és propagandaosztályának aktivistái, de "mi, vén csatalovak már szagról megismerjük őket".

A "Soros-katonák" is meg akarják határozni ugyanis - folytatta a kormányfő -, mit tegyünk, mit mondjunk, mit gondoljunk, sőt hogy minek tartsuk magunkat: ennek a világnak nincsenek biztos pontjai, nem világos, ki a férfi, ki a nő, mi a család, mit jelent magyarnak és kereszténynek lenni, harmadik nemet kreálnak, a hitet kifigurázzák, a családokat feleslegesnek, a nemzeteket elavultnak tartják.

A "Soros-tervnek" a migráció csak az eszköze, hogy azzal meggyengítse a nemzeteket, és megadja a kegyelemdöfést a keresztény kultúrának - mondta a miniszterelnök, kijelentve ugyanakkor: "amit nem tűrtünk el a szovjet birodalomtól, azt nem fogjuk eltűrni a Soros-birodalomtól sem".

 "A Soros-terv súlyosan veszélyezteti mindennapjaink biztonságát is. Európa bevándorlóországaiban gyakorivá váltak a terrorcselekmények, nőtt a bűnözés, megsokszorozódott a nőkkel szembeni erőszak, és újra felcsap az antiszemitizmus. Ez az, amit meg kell akadályoznunk, ez az a veszély, amelytől az országot meg kell védenünk" - mondta.

Készen állnak a választásokra

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a Fidesz már ma is készen áll a választásokra. Hangsúlyozta ugyanakkor: a Fidesz éppen attól Fidesz, hogy sohasem elégszik meg a választások megnyerésével. "Ennél jóval többet akarunk: azt is keressük, kutatjuk - és ha jó passzban vagyunk, meg is találjuk -, mi is a mélyebb értelme a soron következő választás megnyerésének, mit is kell tennünk azért, hogy a Fidesz győzelmével egész Magyarország és minden magyar nyerhessen" - fejtette ki.

A Fidesz élére újabb két évre újraválasztott Orbán Viktor három feladatot jelölt meg: megerősíteni mindazt, amit az elmúlt hét évben elértek; elmélyíteni politikájuk szellemi és lelki alapjait; és megvédeni Magyarország jövőjét, mert "végre-valahára összeszedtük magunkat".

A miniszterelnök az ország állapotát értékelve úgy fogalmazott: egy beomlással fenyegető gazdaságot kellett megmenteni, s mindez az ország összes lakosa által vállalt, közös erőfeszítéssel sikerült. Fontosnak nevezte, hogy az eredmények ne csak a gazdasági számokban mutatkozzanak meg, hanem az emberek mindennapjaiban is beálljon a változás, mindenki megélje azt, és minden évben léphessen egyet előre.

Kifejtette: a sikeresebbek számára ehhez az értelmetlen korlátok, bürokratikus akadályok lebontására volt szükség, a nemzetgazdaság törzsét adó, se szegény, se jómódú emberek helyzetének javítása azonban "keményebb dió volt". Nekik vissza kellett adni az elvett munkahelyeket, meg kellett erősíteni a munka értelmébe vetett hitet, és becsületesen elvégzett munkájukból tisztességes megélhetést kellett adni - mondta Orbán Viktor, aki szólt arról is, hogy több százezer embernek kellett megnyitni a felemelkedés útját és eredményt elérni ott, ahol egész régiók szakadtak le.

Az ezzel kapcsolatos intézkedések közé sorolta a rezsicsökkentést, hogy segély helyett munkát biztosítottak, az ingyenes gyermekétkeztetést és a 3 éves kortól kötelező óvodáztatást. Mindenkinek esélyt adtak a becsületes, törvénytisztelő életre - hangoztatta, hozzátéve: aki nem élt vele, az a törvény szigorával találta szembe magát.

Kormányzásuk további eredményei között említette a gyermekes családok bőkezű támogatását - és egyúttal annak kimondását, hogy a gyermekekből megélés életformájának nincs jövője -, a közbiztonság "gatyába rázását" - amiért szerinte Pintér Sándor megkaphatná Európa legjobb rendőre és belügyminisztere címet -, a tartós és tömeges munkanélküliség felszámolását, valamint a bérek érezhető mértékű emelését.

„Ellenzékváltó hangulat”

Szerinte a jelenlegi kormánynak még legalább négy évig hivatalban kellene maradnia, hogy megerősítse az eddig elért eredményeket úgy, hogy azok már visszafordíthatatlanokká váljanak. Ezért a jövő évi parlamenti választás tétje nagyobb, mint a 2014-esé volt - jelezte.

Véleménye szerint ma Magyarországon nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat uralkodik. A magyarok nem számíthatnak az ellenzékre, amely a legfontosabb döntéseket - így például a családi adókedvezményt, az adócsökkentést, a Nők 40 programot, a földtörvényt, a devizahitelesek mentőcsomagját és a betelepítést tiltó alkotmánymódosítási javaslatot - sem szavazta meg - hangsúlyozta a Fidesz újraválasztott elnöke.

"Könnyen belátható, hogy összeroskadó és önmarcangolásba süllyedt szocialistákkal, pénzért és hatalomért mindenre képes, nemzeti radikálisból cicapárttá vedlett alakulatokkal nem lehet se tartóssá, se visszafordíthatatlanná tenni a mindennapi élet biztonságát" - fogalmazott.

Jobbik: Orbán a saját hatalmáért aggódik

Orbán Viktor nem Magyarországért aggódik, hanem kizárólag a saját hatalmáért - reagált a Jobbik miniszterelnök-jelöltje vasárnap a Fidesz kongresszusán elhangzottakra. Vona Gábor az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, Orbán Viktor a 20. század utolsó politikusaként még egyszer megpróbálta "gyűlöletre uszítva mozgósítani a Fidesz szavazóit", a társadalom döntő többségét kitevő kormányváltó szavazókat ugyanakkor példátlan módon megtagadta, ezzel is bizonyítva, hogy nem Magyarország, kizárólag a Fidesz-szavazók miniszterelnöke kíván lenni.

Hozzátette, az ő képviseletükre sem alkalmas az, aki letagadja a növekvő szegénységet, aki nem beszél az elvándorlásról, az egészségügyről, oktatásról, a mindent megnyomorító korrupcióról, és aki elhallgatja, hogy eddig egyedül a Fidesz telepített be 20 ezer migránst a kötvényekkel Magyarországra, "de még azon is nyerészkedtek".

Vona Gábor úgy fogalmazott, ha a Jobbikon múlik, fél év múlva Orbán Viktor nem lesz miniszterelnök. "A Jobbik legerősebb ellenzéki pártként a 2018-as választásokon nemcsak bevándorlástól, de Orbán Viktortól is meg fogja védeni Magyarországot" - olvasható a közleményben.

MSZP: teljes körű ellenzéki megállapodás kell

A Fidesz azt üzente vasárnapi kongresszusával Magyarországnak, hogy folytatni akarják a kormányzást, és ha újra hatalomra kerülnek, "marad a lopás és a problémákat elfedő gyűlöletpropaganda" - reagált az MSZP vasárnap a Fidesz kongresszusán elhangzottakra, hangsúlyozva: az ellenzék történelmi felelőssége, hogy teljes körű megállapodásra jusson a kormánypárttal szemben.

Az ellenzéki párt MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az elmúlt hét évben teljesen leépült a magyar egészségügy, és ha a Fidesz folytatja, továbbra is Fidesz-közeli oligarchák zsebébe jut az emberek adója az orvosok, a nővérek és a kórházak helyett. A Fidesz folytatni akarja az oktatás tönkretételét, az ipari lopást, a legjobb egyetemek és szakemberek elüldözését, ahogy folytatnák az ország kizsigerelését is: 2010 és 2017 között 3 millióról 4 millióra nőtt a szegények száma Magyarországon - írták.

Az MSZP úgy látja, a kormánypárti politikusok kongresszusi beszédeikkel leegyszerűsítették a döntést a választók számára: "aki nem akar eladósodni hetedíziglen egy megalomán olimpia miatt, aki nem akarja, hogy Tarlós végképp bedarálja Budapestet", és aki hisz benne, hogy Magyarország európai ország, és a gyűlölködésnél többre is képes lehet, az biztosan nem fog a Fideszre szavazni.

LMP: a kormány képtelen a problémákat kezelni

A jelenlegi miniszterelnök beszéde csupán egy újabb gyenge próbálkozás volt arra, hogy elfedje: kormányzása képtelen a 21. század problémáit kezelni - reagált a Lehet Más a Politika (LMP) miniszterelnök-jelöltje a Fidesz vasárnapi kongresszusán elhangzottakra.

Szél Bernadett MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az elmúlt hét évben Orbán Viktor kormányzása rossz béreket, leépülő oktatást, lerobbant kórházakat és soha nem látott korrupciós mélységet hozott Magyarországnak.

Amennyiben az LMP kormányra kerül, megújítja Magyarországot, az LMP a Fidesszel ellentétben ugyanis nemcsak beszél a magyar munkavállalókról, hanem velük együtt és értük dolgozik a tisztességes megélhetésért - olvasható az ellenzéki párt közleményében.








EZT OLVASTA MÁR?

X