Borut Pahor marad Szlovénia elnöke


-A A+

Az előzetes végeredmény szerint Borut Pahor hivatalban lévő államfő a szavazatok 52,94 százalékával megnyerte a szlovén elnökválasztás második fordulóját.

A választási bizottság által vasárnap este közzétett adatok szerint a függetlenként induló Pahor a szavazatok 52,94 százalékát, kihívója, a szintén független baloldali Marjan Sarec a voksok 47,06 százalékát szerezte meg közel száz százalékos feldolgozottság mellett. Milan Kucan, a független Szlovénia 1992-ben megválasztott elnöke után Pahor az első államfő, aki elnyerte második mandátumát. 

Sarec az első részeredmények közzététele után gratulált Pahornak a választási győzelemhez. 

Az újraválasztott elnök első nyilatkozatában megköszönte szavazóinak, hogy támogatták "a demokráciáért folytatott harcban". Kiemelte, hogy továbbra is az összes szlovén elnöke akar maradni, ugyanakkor hozzátette: jó politikusként tanult az elmúlt hetek kampányából, és sokkal többet fogja hallatni a hangját az ország számára fontos ügyekben. A kampányban politikai kérdésekről és társadalmi témákról egyaránt vitáztak a jelöltek, az abortusztól az egyház szerepéig és Szlovénia európai uniós tagságáig.     

Pahor tapasztalt politikus: több ciklusban volt parlamenti képviselő, majd európai parlamenti képviselő is, 2008-tól pedig négy éven át miniszterelnök. 2012-ben - nagy meglepetésre - a hivatalban lévő Danilo Türk elnököt utasította maga mögé a második választási fordulóban. Pahor akkor a szociáldemokrata koalíció jelöltjeként, most független jelöltként indult. A második fordulóban két kormányzó párt, a legnagyobb koalíciós partner, a balközép Szlovén Nyugdíjasok Pártja (DeSUS), amelyet Karl Erjavec külügyminiszter vezet és a Szociáldemokraták (SD) is felhívták szavazóikat, hogy szavazzanak Pahorra, ugyanakkor a Miro Cerar miniszterelnök vezette Modern Közép Párt (SMC) ezt nem tette meg.

Sarec a karrierjét újságíróként kezdte, majd később komikusként szerzett hírnevet. 2010-ben hagyott fel ezzel a foglalkozással, miután saját regionális pártja, a Marjan Sarec Pártja (LMS) színeiben megválasztották polgármesternek. 

A vasárnapi szavazáson 1,7 millió szlovén állampolgár adhatta le voksát, a teljes részvétel csaknem 42 százalékos volt a választási bizottság honlapja szerint. Szlovénia történelmében ez volt a legalacsonyabb részvételi arány.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X