„Elfelejtette” visszahívni amerikai kollégáját Szergej Lavrov


-A A+

Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek hat napjába telt, amíg vasárnap telefonon visszahívta újdonsült amerikai kollégáját - közölte internetes kiadásában a The Washington Post.

Victoria Nuland amerikai külügyi szóvivő tájékoztatása szerint Jonh Kerry és Szergej Lavrov vasárnap csaknem 30 percig tárgyalt a szíriai polgárháborúról és a legutóbbi észak-koreai nukleáris kísérletről. A felek megállapodtak, hogy a következő hetekben alkalmat keresnek az első személyes találkozójukra.Lavrov

Kerry február 11-én telefonált Lavrovnak, néhány órával azután, hogy Észak-Korea föld alatti nukleáris kísérletet hajtott végre, megsértve az ENSZ Biztonsági Tanácsának az Egyesült Államok és Oroszország által is jóváhagyott határozatait. Az orosz külügyminiszter azonban, aki akkor éppen afrikai hivatalos úton tartózkodott, február 17-ig nem hívta vissza amerikai kollégáját.

Nuland csütörtöki sajtóértekezletén kijelentette, hogy Kerry a szokatlan orosz hallgatás ellenére is "nyugodt". "Ahogy azt egész héten át mondtuk, egyértelművé tettük, hogy tárgyalni szeretnénk, ha ők is ezt szeretnék. Ha túlságosan elfoglaltak vagy egyébiránt elkötelezettek, az ajánlat áll" - jelentette ki pénteken Victoria Nuland.kerry

Kerry első munkahetén a két külügyminiszter egy ízben beszélt egymással, Lavrovnak az új partneréhez intézett udvariassági hívása alkalmából. A két nagyhatalom diplomáciájának irányítója ekkor megállapodott arról, hogy hogy nyitva tartja a kommunikáció csatornáit.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X